A Spirit Hotelben tartották a Nádasdy Történelmi Fesztivál sajtótájékoztatóját. A szálloda nevében Kozó Krisztina köszöntötte az egybegyűlteket. A fesztivál azért is kötődik ide, mert itt szervezték meg a borversenyt, ahol a fesztivál borát is kiválasztották.
Kondora István Sárvár polgármestere köszöntőjében elmondta, ebben a városban nem csak a testnek de a szellemnek is kijut a kényeztetésből: a fürdő mellett sok kulturális programmal is vár mindenkit Sárvár.
A szervező csapat, a Nádasdy Hagyományőrző Egyesület tizenegyedik alkalommal vet be mindent, hogy felhőtlenül szórakozhassunk. Idén sem marad újdonságok nélkül a fesztivál, és persze a jól megszokott programoktól sem kell elbúcsúzzunk.
Július 12.-14. között ismét hagyományőrző csapatok költöznek a várba, és idén több mint kétszáz fő érkezik! A lovas csapatok is nagyobb számban képviseltetik magukat, a csatatéren ezúttal lovas viadalra is számíthatunk. Az egyik legnagyobb újdonság az ütközetekkor lesz hasznos: annak érdekében, hogy mindenki jól láthassa az eseményeket, idén egy lelátót is telepítenek a csatatér mellé.
Nem maradunk koncertek nélkül sem, igazi nagyágyúk jönnek! A Budapest Bár Tóth Verával, Németh Jucival, Lovasi Andrással és Frenkkel érkezik, hogy hatalmas bulit csapjon pénteken. Szombaton az Esti Kornél és a Bagossy Brothers Company zenél a nagyszínpadon.
A Borbazárban akárcsak a korábbi években, a jó bor mellé zene is dukál. Jön Újvári Timi és a Hot Stuff, a Gypo Circus, Meggie, a Regös együttes, a Girls, a That's right baby és a Fák alatt zenekar.
Ha már Borbazár, most hirdették ki a fesztivál hivatalos borát is. 153 bor nevezett a versenyre, ami mára igazán nemzetközinek mondható. Az idei évben egy sopronnyéki pincészet a Tesch bora lett a befutó. És hogy miből kortyolhatjuk a bort a fesztiválon? A megszokott Nádasdy fesztes borospoháron kívül készültek a szervezők a fröccsözőkre is!
Az egyik fő újdonságként mutatták be a fesztivál hivatalos fröccsöspoharát. Az újrahasznosított műanyagból készült pohár oldalán a kisházmestertől a bivalycsókig jelölik a mennyiségeket. Akik az előző években nem mertek fröccsöt kérni azok most fellélegezhetnek: nem bűn a fröccsözés!
A hagyományőrzők nem csak a táborokban lesznek jelen. A városban idén is sor kerül fáklyás felvonulásra, és új köntösbe bújik az élő sakk. A játszma egy kis színdarab, történet közben zajlik majd, amiben nem csak a házigazdák, de a vendég csapatok is részt vesznek.
Ugyan a fesztivál hivatalosan csak 12-én kezdődik, ám korábban is lesznek kísérőprogramok. Június 21-én lesz a sétáló kóstoló, ahol a borverseny legjobbjai közül a közönség is kiválaszthatja a kedvencét. Július hatodikán Halfogó versenyen vehetnek részt a horgászok, már lehet jelentkezni! Július 9-én és 10-én a Báthory Lakomán magunk is megtapasztalhatjuk milyen is volt egy-egy nagyobb ünnep a Nádasdyak korában.
Szintén a fesztivál kezdete előtt már lehet játszani is! Az esemény Facebook-oldalán jelennek meg játékok, a nyereményeket VIP PASS-ra lehet váltani. A kincskeresős játék is korábban indul idén, már a fesztivál előtti hetekben kereshetjük S. Barát kincseit! Az újdonságokért és a részletes programért keressék fel a fesztivál hivatalos weboldalát. Nézzenek be, megéri!
A sajtótájékoztató végén mi is megkóstolhattuk a fesztivál borát, ami lepalackozva várja, hogy Sárvárra jöhessen, és a fesztiválozók is megkóstolhassák. Megéri várni rá!