Közönségtalálkozó Pálfi Györggyel, a Taxidermia rendezőjével Szombathelyen

Pálfi a szombathelyi színházban rendez éppen, filmjeinek válogatását a Savaria mozi vetíti.

Pálfi György jelenleg a szombathelyi Weöres Sándor Színházban rendezi Shakespeare Titus Andronicus című tragédiáját. De a hír nem csak ebből áll, a Taxidermia, a Hukkle, a Szabadesés rendezőjének filmjeiből tűzött műsorra egy sorozatot a Savaria mozi.

A sorozat első darabjának a Final Cut (végső vágás) című válogatást vetítik ma, szerda este 18 órától a moziban, a vetítés ingyenes.

Forrás: savariamozi.hu

Pálfy egyébként a Szabadesés (2014) című filmjében együtt dolgozott Jordán Tamással, aki ezt követően hívta meg rendezni a Weöres Sándor Színházba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló