2017 februárjában alapították meg Kőszegen a magát demokrata pártnak nevező Hajrá Magyarország! Pártot. Egyik alapítója és elnöke az a Racker Béla, aki korábban az MDF-ben politizált. 2002 és 2006 között a Vas megyei közgyűlés tanácsnoka, 2006-tól a kőszegi képviselő-testület tagja volt. 2008-ban a Dávid Ibolya elmozdítására tett sikertelen kimenetelő MDF elnökválasztást követően, többedmagával kilép az MDF-ből, ezután a szombathelyi, és Vas megyei MDF-szervezet megszűnt. Racker 2014-ben az Új Magyarország Párt jelöltjeként indult
Tízmilliós adótartozása van a kőszegi képviselőjelöltnek 2014. March 12. 16:51 .
Az április 8-i választásokra aztán néhány kivétellel az összes választókerületben megpróbálkoznak a jelöltállítással. Vas megye mindhárom választókerületében indítanak jelöltet, a 2-es választókerületben (Sárvár) Racker Béla, a 3-asban (Körmend) Asztalos Zsolt Károly indul. Az 1-es választókerületben (Szombathely) pedig Szakály Gábort indítják.
Szakály Gábor a szombathelyi Fidesz fiatal és erős emberének számított egészen 2006-tól, amikor városi képviselő lett. 2010-től frakcióvezető, tanácsnok, a 2013 őszén kirobban drogbotrány
Valódi a szombathelyi drogos videó 2014. May 05. 12:35 után aztán Lazáry Viktorral és Marton Zsolttal együtt távozott a közéletből.
Párt programja szerint jobboldali értékeket vallanak, és a Fidesszel ellentétben fontosnak tartják az ország EU-tagságát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!