Zarándokvonattal ezren utazhatnak Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjére a MÁV-Start Zrt. és a Misszió Tours utazási iroda szervezésében - mondta az iroda ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Budai László közölte: május 31-én három városból - Budapestről, Szombathelyről és Miskolcról - indul vonat, amelyek több nagyvárost érintve Püspökladányban összekapcsolódnak. A zarándokvonat onnan egy, 17 kocsiból álló szerelvényként folytatja útját Csíkszeredáig - ismertette.
Nagy az érdeklődés, hiszen a pápa csíksomlyói látogatása történelmi esemény, sajtóinformációk szerint Csíkszeredában és környékén már egyáltalán nem lehet szállást találni a búcsú idejére - mondta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!