Közeleg a nyaralás vége. Ha legalább időlegesen sikerült „déliekké” válnunk, az utolsó napok elérkezése lehangolttá tesz – mivel a magunkban éppen csak felfedezett „másik ember” nemsokára újra eltűnik, vagy legalábbis háttérbe szorul. Használ-e valamit, ha tudatosan felkészülünk az utolsó napokra?
Az emberek többsége úgysem tudna erről a tényről megfeledkezni, s ha már így van, talán nem árt néhány dolgot tisztázni. Természetesen lehetetlen volna most felsorolni minden lehetőséget és variációt: éppen ezért csak néhány általános javaslattal, ötlettel szolgálok e témában, melyek közé bárki beillesztheti a maga ötletét vagy elveheti belőle a néki kevésbé tetszőket…
1. Mintha mi sem történne Alighanem ez lenne az ideális megoldás, amely azt tükrözi, hogy sikerült kialakítanunk egyfajta tökéletes déli létrendet, melyet nem érdemes megzavarni, vagy a búcsúzás kedvéért felborítani. Az ilyen esetekben mindössze annyi történik, hogy – az utazás időpontjától függően – az utolsó napon lassan, szinte észrevétlenül összecsomagoljuk hazaszállítandó holmijainkat.
2. Az utolsó nap Ennek a megoldásnak talán több híve akad: a legutolsó nap valójában alig különbözik a többitől, mégis minden addigi szokásunk, cselekedetünk tudatosan az utolsóvá lesz, és ezzel kiemelt jelentőséget nyer. Kicsit meghittebb és szertartásosabb lesz az utolsó fürdőzés a tengerben, talán a megszokottnál is felemelőbb, egyben persze szomorkásabb is lesz a lemenő nap látványa.
3. Három nap múlva Az ilyen ember már nehezebb eset, de talán még nem reménytelen. Bár nem sikerült beilleszkednie a déli rendbe, de érzi legalább a helyi élet másságát, egyediségét. El akar köszönni minden partszakasztól, minden kagylótól, minden ételtől. Egyetlen javítani valója lesz a következő utazáskor: felismerni, hogy a dolgok az ezer és egy álarc mögött ugyanazt a lényeget rejtik. És hogy elég egyszer búcsút inteni, az Egésznek.
4. Az utolsó vacsora Aki még vissza tud emlékezni az első napi étkezésre, az nyilván sejteni véli, mit fogok az utolsó estére javasolni. Nos, következtetése nem egészen helytálló. Természetesen senkinek sem tiltható meg, hogy – mintegy gasztronómiai keretbe foglalva déli tartózkodását – búcsúzáskor is kiüljön a teraszra, olajbogyóval, fetával és retzinával. A befejezéshez szerintem mégis jobban illik egy tavernában elköltött vacsora. Mindez persze tudományosan igazolhatatlan – de hát tudományos szempontból ez az egész déli jegyzetsorozat értékelhetetlen, és így tökéletesen értéktelen.
Az, hogy az első fejezetek egyikében „kísértésként” említett taverna-vacsorát javaslom búcsúzásként, némi magyarázattal alighanem mindenki számára érthetővé válik. Az érkezés és a búcsú belső és külső jegyeinek különbségéről van ugyanis szó. Bárhová megyünk vendégként, az első időszak a csöndes ismerkedésé. Legyen szó emberekről vagy tájakról, ez a még kissé zavart, tétova „felmérés“ időszaka. A búcsúzás pillanatára viszont ideális esetben megváltoznak a körülmények, vendég és vendéglátó közelebb kerültek egymáshoz, egy máshoz, mint amik ők maguk.
Ezért az érkezés ideje a passzív, a búcsú pillanata az aktív őszinteségé: az első étkezéskor ismerkedünk, „kóstolgatjuk“ a másságot, az utolsóval viszont magamba szívjuk az új, a közös azonosságot. És ennek a mi „látogatásunk“ esetében aligha lehet megfelelőbb helyszíne, mint egy taverna, ahol a déli táj minden íze és illata egyszerre van jelen…
5. Apróságok Legvégül illik néhány szót ejteni a búcsúzás apróbb kellemetlenségeiről is. Az európai vásárlási láz nem hagyja érintetlenül a nyaralást sem: sokan az utolsó órákat töltik azzal, hogy fejvesztve szaladgálnak üzletről üzletre, megvásárolni mindenki ajándékát. Erről csak annyit: nem ajánlom a vásárlásnak ezt a formáját, különösen nem az utolsó órákra hagyva, teljesen elrontva ezzel a búcsú sajátosan szomorkás-boldog ünnepét. Akit igazán szeretnénk megajándékozni, annak remélhetőleg már megvettük a reá szabott, személyes holmit. Tisztában vagyok vele, hogy manapság mindenkinek megvan – legalább fejben – a „kötelező ajándékok“ listája is. Ám ezek is megvehetők előbb, annál inkább, mert 3 kisüveg Metaxa, 2 Ouzo és 6 görög kisnaptár nem olyan személyes dolgok, hogy különösebb figyelmet és időt kellene szánni rájuk.
A másik általános gond a kapkodás és idegeskedés: ez sokaknál csakis tudatos rákészüléssel elkerülhető probléma. Higgyék el, érdemes az ilyen „apróságokkal“ előre foglalkozni, mert viszonylag kevés fáradsággal sok bosszúságot kerülhetünk el a későbbiekben.
Befejezésül egy jótanács: bár ez a szokás manapság kiveszőben van, mégis vigyünk magunkkal minden nyaralásra apró ajándékokat! Kisüveges Unicumot vagy fütyülős barackot, pirospaprikát és egyéb, Made in Hungary termékeket – kedvenc boltosunk, a házinéni vagy a helyi pék, akinél mindennapi kenyerünket adják nekünk, biztosan örülni fognak, ha búcsúzóul kedveskedünk nekik valami igazán apró ajándékkal. Ilyen a jó vendégség: egy kicsit hozunk, egy kicsit magunkkal viszünk. Ennyi az egész.
