Törvényt sért a Fidesz a plakátkampányával

A Fidesz a megengedett 1,177 milliárd forintos plafon helyett 1,427 milliárdot költött a plakátokra.

A K-Monitor, a Political Capital és a Transparency International Magyarország gyorsjelentése szerint márciusban több mint 3 milliárd forintos összköltséggel (12 171 plakáttal) letarolta a kormányoldal a közterületi plakáthelyeket - hívta fel a figyelmet a 24.hu.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ebben közreműködött a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a kormányzati propaganda is, ami tisztességtelennek tekinthető, ráadásul a Fidesz a megengedett 1,177 milliárd forintos plafon helyett 1,427 milliárdot költött a plakátokra.

Ugyanakkor a törvényi előírások alapján a választási kampányban összesen 1,177 milliárd forintot költhet el egy-egy párt valamennyi kampányeszközre.

Arra is kitértek, hogy eközben a Márki-Zay Péter vezette ellenzék 1564 plakátra, 390 millió forintot, a Mi Hazánk Mozgalom 380 plakátra mintegy 78 millió forintot, a Gattyán György nevével fémjelzett Megoldás Mozgalom 203 plakátra, 64 millió forintot költött, míg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyetlen óriásplakátot tett közzé 120 ezer forintért, melyen az áll, hogy „Zita nő, Robi férfi, a kutya papagáj”.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2022