Valószínűleg eldőlt: Karácsony visszalép Márki-Zay javára - Frissítve

Információink szerint holnap délelőtt jelentik be.

Mint megírtuk, az Az ATV több forrásból is úgy értesült, hogy Karácsony Gergely kora délutántól lemondta délutáni programjait a Momentum bejelentése után, a stábja pedig az esetleges visszalépését A Momentum döntése után az esetleges visszalépésről is tanácskozik Karácsony stábja 2021. October 07. 18:19 is mérlegeli. A televízió híroldalán azt is írták: az MSZP vezetésében egyáltalán nem biztos, hogy osztatlan tetszést aratna, ha Karácsony Gergely a jobboldali Márki-Zay Péter javára lépne vissza.

Az Index kereste Karácsony Gergely stábját, az MSZP-ből és az LMP-ből is próbáltunk politikust elérni, hogy megerősítsék a sajtóinformációkat. A hvg.hu szerint hírzárlat van az ügyben, de a lap úgy tudja: pénteken jelentheti be a visszalépését Karácsony Gergely.

Hiteles baloldali forrásokból lapunk is úgy értesült, Karácsony Gergely visszalép Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás második fordulójában.


Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy fogalmazott: „megérkezett a villamos”, minden rendelkezésre álló adatot, kutatást kielemezve arra jutottak, hogy Karácsony Gergely nem nyerheti meg az előválasztást, ha pedig ő visszalépett volna, azzal Dobrev Klárát juttatta volna győzelemhez, akiről már korábban is azt mondta: nem tudja majd leváltani Orbán Viktort.

Szerinte Karácsony tegnap annak ellenére hívott össze egy sajtótájékoztatót, hogy már tudta, ő nem nyerheti meg ezt az előválasztást, és egy kész helyzet elé akarta őt állítani azzal, hogy kijelentette: nem lép vissza.

Arra a felvetésre, hogy több kutatás szerint is Dobrev Klára lehet a legalkalmasabb miniszterelnök-jelölt, azt mondta: Dobrev jól szerepel az előválasztáson, és külön büszke arra, hogy nőként ezt elérte, ez is azt bizonyítja, hogy Magyarország nyitott a női politikusokra. Ezek ellenére viszont ő az a jelölt, aki Orbán Viktor számára „a lottó ötös”. Mint fogalmazott, egyetlen cél vezérli, hogy jövőre ne Orbán Viktor legyen a miniszterelnök.

Ma délután a Momentum elnöke, Fekete-Győr András bejelentette: Márki-Zay Pétert támogatják az előválasztás második fordulójában. Arra a kérdésre, hogy az utolsó pillanatban félre fogja-e rántani a kormányt, ahogy arról korábban beszélt, most Márki-Zay azt mondta: ez nem hiúsági kérdés most sem. Ha a Karácsonnyal való együttműködés érdekében félre kell rántania a kormányt, akkor félrerántja – tette hozzá.

Az ATV több forrásból úgy tudja: a főpolgármester-miniszterelnökjelölt kora délutántól lemondta délutáni programjait, miután kiderült a számukra, hogy a Momentum beállt Márki-Zay Péter mögé. A Karácsonyt támogató egyik párt vezetéséből úgy értesültünk: nagyon valószínű a főpolgármester visszalépése, amire péntek délelőtt kerülhet sor.

Márki-Zay azt mondta, ezen a bejelentésen ő is részt fog venni, megkapta rá a meghívást. Szerinte szomorúak az elmúlt egy hét történései, mert sokakban megingatták a hitet, hogy nem hiúsági kérdést akarnak ebből csinálni. Azt mondta, a holnapi eseményről nem mondhat többet, Karácsony döntése, hogy mikor mit jelent be, de ő ott lesz mellette.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ellenzéki előválasztás 2021