Vasárnap este jön az előválasztás végeredménye

Kiderül, ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Az előválasztás lebonyolítását végző aHang kampányigazgatója, Hajdú Gergő az ATV-nek azt mondta: az Országos Előválasztási Bizottság folyamatosan adja majd ki a számokat, valószínűleg déltől már elkezdődnek a bejelentések. Reményei szerint vasárnap este már bátran lehet következtetni a győztesre – írja a Klubrádió nyomán a 168ora.hu.

Noha a szavazópontokat szombat este hét órakor zárták be, az online szavazási eljárásban a nyolc órakor még sorban álló szavazópolgárok videós azonosítását még elvégezték az operátorok. Ha minden voks beérkezett, aHang munkatársai meg is kezdik komoly munkájukat, a szavazatok összeszámlálását.

„Az Országos Előválasztási Bizottság folyamatosan fogja kiadni a számokat, valószínűleg déltől már elkezdődnek a bejelentések, megyei, illetve választókerületi szinten folyamatában kommunikálunk, én abban bízom, hogy vasárnap estére lehet már következtetni a győztesre” – mondta Hajdú Gergő. A kampányigazgató azt is hozzátette, hogy szerinte már most látszik, hogy a második fordulóban sokkal több fiatal szavazott, mint az első körben.

Az Előválasztás 2021 Facebook oldalán megírta, hogy a második fordulóban lényegesen nőtt az új szavazók tábora: „Már több, mint 166 ezer olyan szavazó vett részt a második fordulóban, aki az elsőben még nem. Az előválasztás két fordulójában összesen 800 ezer választópolgár élt az előválasztáson a választójogával” – írta az Előválasztás.

Az Előválasztás a posztban azt is megírta, hogy az emberek vasárnap késő este számíthatnak a végeredményre. Ekkor kiderül majd, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz-e az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ellenzéki előválasztás 2021