Ami még jön: A Férfi és a Nő

Közel 50 hallgató vett részt idén a Bartók Szemináriumon és Fesztiválon. A világ minden tájáról érkeztek Szombathelyre. Holnap este pedig premier zárnak, már az Iseumban.

Idén 34. alkalommal adott apropót a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál a klasszikus zene hozzáértő művelőinek, hogy összegyűljenek és több mint egy héten át együtt gondolkozzanak, tanuljanak nem csak Bartókról, hanem magáról a zenéről és kicsit önmagukról is. Mindebben olyan világhírű, elismert mesterek voltak segítségükre, mint Komlósi Ildikó, Hamar Zsolt, Balog József és Ittzés Gergely. Az ő iránymutatásuk által a hallgatók napról napra közelebb kerülhettek a bartóki zene megértéséhez. A szeminárium Bartók Béla ámulatba ejtő örökségének ápolását tűzte zászlajára és biztosak lehetünk benne, hogy a közel 50 hallgató, akik a világ minden tájáról érkeztek Szombathelyre, továbbviszik munkájukban az itt elsajátított tudást.

Kékszakállú világításpróba
Nyugat.hu

A Filharmónia Magyarország Bartók Szemináriuma azonban nem csak a szakmának szól, hanem a közönséghez is közel viszi a zenét. A fesztivál hagyományaihoz híven lehetőséget ad a karmesterkurzus növendékeinek, hogy megmutassák tudásukat a nagyérdemű előtt is. Ebben az évben Hamar Zsolt - a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója – instruálta az ifjú dirigenseket és beavatta őket a karmesteri hivatás szakmai titkaiba. A Savaria Szimfonikus Zenekarral egész héten át gyakorolták Bartók remekműveit, hogy a kurzus zárásaként július 20-án este 19 órakor a Bartók teremben debütáljanak a közönség előtt is. Ki tudja, melyik fiatal lesz a jövő Maestroja, kivel találkozhatunk még sokaknak egy életre szóló élményt adó hangversenyeken? A koncert különlegességét így jellemezte egy nyilatkozatában Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója: „A karmesterek szinte egymás kezébe adják a pálcát a darab közben és csukott szemmel figyelhetjük, hogy vajon történt-e változás a műben, egy új koncepció érkezett vagy észre sem vesszük a változást, a zene harmonikusan áramlik tovább.”

A különleges koncertek sora nem ér véget pénteken, hiszen a fesztivál zárásaként és az Iseumi Játékok nyitásaként július 22-én a „Férfi és nő” címmel két opera csendül fel az Iseum Savariense impozáns környezetében. Poulenc: Az emberi hang című operáját Váradi Zita tolmácsolásában hallhatjuk. Majd ezt követően Bartók egyetlen operáját, az idén 100 éves A kékszakállú herceg várát láthatja a közönség, mely a Bartók Szeminárium és Fesztivál központi témája. Az est igazi kuriózum, hiszen Hamar Zsolt rendezőként debütál méghozzá egy igazán rendhagyó és rendkívül érdekes megközelítéssel mutatja meg a hallgatóságnak, hogy ő maga miként látja Kékszakállú és Judit történetét.

Koncepciójáról így mesélt Hamar Zsolt, aki a rendezői szék mellett a karmesteri dobogón is része lesz ennek a kihagyhatatlan estének: "Értelmezésem szerint a Kékszakállú herceg vára maga a ZENE, ahová Kékszakállú bezárkózik, ahova menekül önmaga és a világ elől... Ha pedig a vár a zene szimbóluma, akkor természetes módon annak színpadi megfelelője nem lehet más, mint maga a Zenekar. Éppen ezért – kihasználva az Isis Szentély gyönyörű homlokzatát, mely magától értetődő módon kínálja magát, mint a külső világ diadalmas gazdagságának szimbólumát – a Zenekar e grandiózus oszlopcsarnok előtt helyezkedik el.". Ki mást is képzelhetnénk el Judit szerepében, mint Komlósi Ildikó Kossuth-díjas operaénekesnőt, aki ennek a szerepnek a legavatottabb ismerője és akinek a neve garancia arra, hogy egy felejthetetlen koncertélménnyel térjünk haza. A művésznő partnere ezúttal Cser Krisztián lesz.

A fesztivál programjaként egy pódiumbeszélgetés alkalmával Komlósi Ildikó mesélt a résztvevőknek Judit szerepéhez kapcsolódó érzéseiről, aminél jobb ajánlót megfogalmazni sem lehetne: „Judit ereje egy belső lüktetés és dobogás, amit nem engedek el, mert szükségem van rá. Mindig azt szoktam mondani, hogy együtt nőttünk föl, kéz a kézben megyünk előre és még mindig tanulok tőle és ez erőt ad ahhoz, hogy meggyőződéssel, igaz hittel álljak ki még mindig a 177. előadásra is. Itt megszületett egy gyönyörű koncepció, ami már megint izgatja a fantáziámat. Szerintem a megújulás, ami ebben a szerepben a nagyon nagyon fontos és ezért ennyire erős.”

Ottjártunkkor már folytak a darab világításpróbái.

Részletek: www.filharmonia.hu, jegyek a Jegymester.hu oldalon válthatók.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló