Nem volt kíméletes Szombathelyen a koronavírus-járvány negyedik hulláma

Ezt hozta magával a delta-variáns. Ismét kikértük az elhunytak adatait.

Régóta velünk van már a koronavírus-járvány, így akár tetszik, akár nem, szinte az életünk részévé váltak a különféle adatok, statisztikák, diagramok és grafikonok. Lapunk már több mint egy éve figyeli Ha kell még bizonyíték - Idén novemberben kétszer annyian haltak meg Szombathelyen, mint tavaly 2020. December 11. 19:12 folyamatosan az országos statisztikákon kívül a szombathelyi halálozási adatokat is, melyek olykor egész érdekes dolgokat is rejtenek.

Legutóbbi, októberben megjelent cikkünkben Nyakunkon a negyedik hullám? – A szombathelyi adatok egyelőre mást mutatnak 2021. October 09. 07:21 azt írtuk, hogy bár túl vagyunk már három hullámon, melyek nagyon sok beteget és elhunytat hoztak, de még nincs itt a vége. Ahogy azt a szakemberek is megjósolták akkor, jött a negyedik hullám, aminél változott a forgatókönyv, de nem tartogatott sok jót.

A delta-variáns uralma a végéhez kezdett közeledni, jött helyette az új, az omikron, ami december közepén megjelent Magyarországon is. Müller Cecília: Magyarországon is megjelent az omikron variáns 2021. December 13. 14:06 Müller Cecília országos tisztifőorvos akkor még azt mondta, hogy bár a beérkezett mintákból két igazolt omikron-fertőzést is kimutattak, de ettől függetlenül akkor még egyértelműen a delta uralkodott.

Hogy melyik variáns volt a domináns, az talán annyira nem is fontos, de az biztos, hogy a negyedik hullám – ami októberben még távolinak tűnt a szombathelyi halálozási adatok alapján – nem volt kíméletes.

Az év vége ismét csúnya volt

A korábbi alacsony számok után kissé megugrott a halottak száma az elmúlt hónapokban. 2021 szeptembere és októbere nem különbözött sokban a korábbi évekétől, a november és a december viszont már kevesebb jóval kecsegtetett. 2021 novembere és decembere között pedig majdnem 50 százalékos az emelkedés, hiszen 224 halott után 324-et rögzítettek az adatbázisban.

Szerencsére azonban 2020-hoz képest még így is alacsonyabbak voltak a számok az utolsó két hónapban. Míg tavaly novemberben 319 halott volt Szombathelyen, addig idén 224, a két év decembere között pedig 35 a különbség.

Nyugat.hu

Hat éve nem volt ennyi decemberi baba Szombathelyen

Ami pedig a szombathelyi születéseket illeti, ahogy legutóbb, úgy most sincsenek igazán kiugró értékek. Az elmúlt hat év szeptember és december közötti időszakában sosem született még 162-nél több baba Szombathelyen, ezt a járvány sem befolyásolta.

Az viszont kiemelendő, hogy a maga 155-ével a december még így is rekordnak számít. Hat éve nem volt ugyanis ennyi decemberi baba Szombathelyen.

Nyugat.hu

Ez lesz a vége?

Egyre több optimista vélemény fogalmazódik meg az omikron variánssal kapcsolatban. Sok más szakemberrel egyetemben egy norvég immunológus és vakcinakutató, Gunnveig Grödeland is úgy véli, hogy az omikron hosszabb távon a járvány végét jelezheti. Grödeland a norvég NRK televíziónak azt nyilatkozata, hogy a teljesen beoltott embereknek nem nagyon kell aggódniuk, ha megfertőződnek az omikronnal:

„A teljesen beoltottak számára a fertőződés alacsony kockázatot hordoz, ugyanakkor nagyon sok fertőzött lesz így is, ami az egészségügyi ellátórendszer számára okozhat némi túlterhelést, ami pedig mindannyiunkat érinti. Átlagban azonban a teljesen beoltottaknak most már nem kell aggódni”nyilatkozta „Az omikronnal a járvány a legtöbb ember számára véget ért” 2022. January 08. 12:40 néhány nappal ezelőtt.

Hans Kluge, a WHO európai igazgatója a minap azt mondta, WHO: Az európai lakosság több mint felét fogja megfertőzni az Omikron 2022. January 12. 10:36 hogy szerinte az elkövetkezendő 6-8 hétben a földrész lakosságának több mint a felét megfertőzi az omikron – írja a Reuters.

Mindeközben a spanyol miniszterelnök, Pedro Sanchez szerint itt lenne az ideje, hogy a koronavírust nme veszélyes világjárványként, hanem olyan egyszerű fertőző betegségként kezelnénk, mint az influenzát. Ez pedig olyan szempontból érthető, hogy a friss kutatások és a tapasztalatok szerint bár nagyon gyorsan terjed, de jóval kevesebb kárt okoz a szervezetben Itt a magyarázat arra, hogy az Omikron miért okoz enyhébb lefolyású betegséget 2022. January 07. 07:33 az omikron, mint elődei.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19