Több mint 330 áldozatnak segítettek Szombathelyen

Két év után zárult le az a projekt, ami az áldozatok segítésén túl a prevencióra is nagy hangsúlyt fektetett.

Június 25-én a Herényiek házában tartották a két évnyi munka után

Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés Szombathelyen

című projekt zárórendezvényét. A közel száz megjelent érdeklődő és a projektben résztvevő szakemberek először az

Áldozat – Mozgás-etűd

előadást nézhették meg, amelyet a Weöres Sándor Színház színművészei prezentáltak.

-
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Harangozó Bertalan kormánymegbízott a Vas Megyei Kormányhivatal nevében üdvözölte a meghívottakat, majd dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere mondott köszöntőt, és méltatta a projekt eredményeit. Ezt követően Kulcsár Lászlóné, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője köszöntötte az egybe gyűlteket.

-

Dr. Szeiberling Tamás, az Igazságügyi hivatal Főigazgatója beszélt a projekt szerepéről az áldozatsegítés hazai reformjában. A résztvevők az áldozattá válás megelőzéséről láthattak és hallhattak kiadós bemutatót Dancs Rolandtól és társaitól, akik a Krav Maga oktatást végezték. Utolsó előadóként Zsoldos Andrea projektmenedzser foglalta össze a 24 hónap munkáját és tapasztalatát.

50 szakember kapta meg a szükséges képzést

Zsoldos Andrea a projekt céljairól és annak számokban kifejezhető eredményeiről beszélt. Cél volt a lakosság prevencióval való elérése és az áldozatok segítése: közel 2600 személy vett részt a rendezvényeken, vagy értesült a projektről, és több mint 330 áldozatnak sikerült segítséget nyújtani. A projekt célja volt a szakemberek elérése: 2015 júniusára mintegy 50 szakember kapta meg a szükséges képzést.

-

Dr. Krecskó Erika, a Vas Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályvezetője a résztvevő szervezetek (civilek, egyházak, állami intézmények stb.) nagy számát emelte ki. Örömét fejezte ki, hogy a projekt során alkalmazott szociális munkás és pszichológus a résztvevő partnereknél helyben is tudott segíteni, és kiemelte a munka eredményeként a tapasztalatcserét, valamint a komoly kapcsolatrendszert.

-

Dr. Szeiberling Tamás elmondta, hogy intézményi áldozatsegítés, egységesített szakmai kontroll 2006-ig nem létezett hazánkban. Azóta sokat fejlődtünk. A projekteknek helyi szükségletekre kell választ adniuk, cél az újabb és újabb módszerek kidolgozása. Az áldozatsegítésben Magyarország az élen jár, de a lehetőségek ismertté tételében még sokat kell tenni.

-

Kulcsár Lászlóné ismertette, hogy az intézményének ez volt az eddigi legnagyobb összegű projektje, amelynek zárásával a munka messze nem ért véget, mert az áldozatsegítés egyre szélesebb területet ölel fel. A tapasztalatokat tovább kell adni, és a munka dinamikus lesz, mert a résztvevők és szakemberek motiváltsága és elkötelezettsége magas szintű.

-

Dr. Horváthné Németh Klára, a Regionális Szociális Forrásközpont vezetője zárszóként kérte, hogy az érintettek használják ki a lehetőségeket, és jelentkezzenek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Család-barát