Vasárnap reggel megkezdődött az előválasztás második fordulója, amely immár a miniszterelnök-jelölt személyéről hivatott dönteni. S míg az első forduló a késő nyárban zajlott és az újdonság varázsával, a második mát belecsúszott a morcos őszbe. A választók és a szavazatszedők részéről is kell egy bizonyos elszántság, ami meg is van.
A civil segítők egy hétig fognak kint ülni a zimankóban, ami azonban a jelek szerint egyáltalán nem zavarja őket. Mint mondják, fedett sátruk van, sapkájuk, sáljuk és kabátjuk, sőt, hogy szinte teljes legyen az összkomfort, elektromos radiátor, vagy esetleg fűthető takaró. Ez mégsem Hawaii azért, így a legtöbbet úgy segítenek nekik, ja dolgoztatják őket, azaz, szavaznak.
De vihetnek egy forró teát is, mert olvasva az előrejelzést, elég hűvös hétnek nézünk elébe, a második forduló pedig szombatig tart. Azt mondták, ma egészen aktívak voltak az emberek, legyenek azok a jövő héten is. Munka közben hamarabb teli az idő, és a hideget sem érezni annyira.