„Nem érek rá arra várni, hogy a kukacomra ráharapjon valami”

Hollósi Frigyes 1962-ben kezdte pályafutását a Szolnoki Szigligeti Színházban, majd két évig a Nemzetiben lépett színpadra. Ezt követte a „katonás” időszak, a társulatot csaknem tizenkilenc évig erősítette, végül visszatért a Nemzetihez. A Magyar Filmszemle a legjobb férfialakításért járó díjat kétszer is neki ítélte, de megkapta a Jászai Mari-díjat, és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével is kitüntették.

Talán még emlékszünk Járai Béla rendőr őrnagyra a Kisvárosból vagy Belényesi taxisra az Angyalbőrben című sorozatból, de Hollósi Frigyes még olyan ismert filmekben is alakított, mint a Linda, az Én és a kisöcsém vagy a Tűzvonalban. A színművésszel a szombathelyi Weöres Sándor Színházban beszélgettünk, ahol a karneváli színdarabra, a Scapin furfangjaira készül a társulat.

Idén hányadik alkalommal lép színpadra a Savaria Karneválon?

Ha most ezt nekem össze kellene számolni! Most a tizedik év van, ugye?

Igen.

Úgy emlékszem, csak egyszer nem játszottam, 2007-ben, vagyis a nyolcból egyszer nem léptem színpadra a Karneválszínházban, de 2002-től minden előadásban szerepeltem. A Moliere-komédiában most az egyik apát alakítom, akinek bosszúságot okoz a gyermeke, aztán hülyére is veszik, majd a végén minden jóra fordul. Tipikus karakter.

Ami persze nem jelenti azt, hogy a szerep könnyű lenne…

Hát nincs könnyű szerep, ez az igazság. Túl vagyunk a munka dandárján, lassan ráfordulunk a finisre. De az utolsó előadás előtt sem mondanám, hogy teljesen összeállt a darab, mindig lehet valamit jobban csinálni. És miután csak öt előadás van, relatíve kevesebb az idő a felkészülésre, mint egy rendes színdarab esetében. Ehhez még hozzáteszem a meleget, a nyarat, amitől nehezebben megy a meló. Viszont jó kis szereposztásunk van, játszik például Fekete Tibi, akit a legtehetségesebb fiatal színésznek tart a szakma vagy Bezerédi Zoli, szóval ez megadja a reményt, hogy az előadásink sikeresek legyenek.

Scapin furfangjai - próba
Mészáros Zsolt
A jó szereposztás megadja a reményt a sikeres előadásra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2009