Hajót ajándékozott Horváth Soma alpolgármester a szombathelyi Csicsergő Bölcsődének

Saját képviselői keretéből ajánlott fel egy vadiúj játékot a bölcsi udvarára.

A szombathelyi Bem József utcai Csicsergő Bölcsőde udvarára voltunk hivatalosak hétfőn délelőtt, ugyanis a gyerkőcök végre birtokba vehették a játszótér legújabb játékát. Egy színes hajó alakú mászókáról van szó, ami 300 ezer forintba került. De nem a bölcsi pénzelte, hanem Horváth Soma alpolgármester a saját képviselői keretéből ajánlotta fel ezt az összeget, így egy új kültéri elemmel bővülhetett az intézmény játszótere.

Az alpolgármester és a körzet képviselője elmondta, hogy természetesen rendkívül fontosnak tartja az olyan nagy fejlesztéseket is, mint a parkolók vagy a pihenőparkok, de a legkisebbekre is gondolni kell. Így az elmúlt öt évben négy közterületi játszóteret is felújítottak a Derkovitson, és mivel a lakók újra bizalmat szavaztak neki, a jövőben is folytatni szeretné ezt a munkát.

Hajót ajándékozott Horváth Soma alpolgármester a szombathelyi Csicsergő Bölcsődének
Még több képért kattintson!
Czömpöl Bianka

„Ezután nagyon fontosnak tartottam azt is, hogy az intézményi udvarokon lévő játszótereken is próbáljunk változtatni. Például fél évvel ezelőtt egy egymilliós magántőkés pályázatot tudtunk szerezni a Százszorszép Bölcsődénél, így ott már megújulhattak játékok” – mondta.

Elárulta, hogy a Csicsergő Bölcsőde udvara 2010-ben újult meg, de mindenképpen szükség van arra, hogy a legkisebbek is minőségi és kulturált körülmények között tudjanak játszani.

Czömpöl Bianka

Horváth Soma mellett jelen volt még a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény intézményvezetője, Sebestyén Bianka és Leibingerné Németh Elvira bölcsődevezető is. Az intézményvezető elmondta, hogy gyakran nehézségekbe ütköznek költségvetésügyileg, ezért rendkívül hálásak, hogy egy ilyen játékkal bővülhetett a játszótér.

„Minden bölcsődében szükség van ezekre a játékokra és a bölcsődék háromnegyed részében azért elég kevés számban állnak rendelkezésre. Úgyhogy egy jövőbeli terv is, hogy ezt továbbfejlesszük. A családoktól is kaptunk már visszajelzést, hogy mennyire örülnek és várják a további játékokat, mi pedig mondtuk nekik, hogy legyenek türelemmel, folytatjuk a fejlesztéseket” – árulta el Sebestyén Bianka.

Horváth Soma és Sebestyén Bianka.
Czömpöl Bianka

A Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetője elárulta azt is, hogy nagyon fontos a gyerekeknél ebben az életkorban, hogy mozogjanak, ezért is kell minél több ilyen játék. A bölcsődékben ugyanis nem tartanak testnevelés órákat, hanem ilyen és ehhez hasonló eszközökkel és játékokkal próbálják felkelteni a gyerekek mozgáskedvét.

„Kiemelten fontos, hogy minden nap mozogjanak, ne csak a csoportszobában, hanem a szabad levegőn is, hiszen ez is rendkívüli fejlesztőhatással van rájuk” – mondta.

Hajót ajándékozott Horváth Soma alpolgármester a szombathelyi Csicsergő Bölcsődének
Még több képért kattintson!
Czömpöl Bianka

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Család-barát