Frissítve - Két év alatt már a harmadik intézményvezetője lesz a szombathelyi MMIK-nak

Csercsics Rita 2023 őszétől töltötte be a posztot, de felmondott. A mai az utolsó munkanapja.

„Igen, valóban felmondtam, ma van az utolsó munkanapom" - erősítette meg lapunknak az ugytudjuk.hu értesülését Csercsics Rita, aki 2023. november 1-jétől volt a szombathelyi Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Őrvidékház, vagyis a volt MMIK intézményvezetője. Csercsics Rita, aki hosszú ideje dolgozik a közművelődésben, kinevezése előtt az Őrvidékház munkatársa volt, mostani felmondásának okairól nem kívánt nyilatkozni.

Mészáros D. Zsolt
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Csercsics Rita 2023-ban Farkas Csabát váltotta, Megint új intézményvezetője lett az egykori szombathelyi MMIK-nak 2023. November 07. 15:32 aki mindössze fél évig vezette az MMIK-t, amit az állam adott a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány tulajdonába még 2022-ben. Az alapítvány a működtetésére egy új céget, a Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház Kft.-t hozta létre, aminek ügyvezetője azóta is Kisfalvi Gábor.

Mészáros D. Zsolt

Az új tulajdonos hónapokig nem tudta birtokba venni az ingatlant, a hírek szerint elszámolási viták voltak az előző üzemeltetővel, az állami Magyar Művészeti Innovációs Központ Nonprofit Kft.-vel. 2023 áprilisában aztán az Alapítvány átvette a szombathelyi központ üzemeltetését, majd állami támogatásból felújították az épületet.

Az MMIK új intézményvezetőjének személye egyelőre nem ismert, ezért ezzel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük Kisfalvi Gábor ügyvezetőnek. Amint választ kapunk, visszatérünk az ügyre.

Az MMIK története

Egykor nyüzsgő kulturális élet volt az MMIK épületében, egészen 2011 végéig. Addig úgynevezett közös fenntartású intézményként működött, a Vas megyei és a szombathelyi városi önkormányzat volt a tulajdonosa és a kezelője. Igaz, ebből is adódtak viták időnként, de nem hagyták lepusztulni az épületet.

A nézőtér bejárata
Mészáros D. Zsolt

2011 végén aztán a Fidesz-kormány úgy döntött, hogy államosítják a megyei önkormányzatok vagyonát, Mit államosítanak Vas megyéből? – Mi lesz a megyei kórházzal, az MMIK-val? 2011. October 07. 10:34 erre a sorsra jutott az MMIK is. Gyorsan kiderült azonban, hogy az állam nem tudja fenntartani és működtetni az elvett kulturális intézményeket, így azokat szép sorban a városi önkormányzatokra bízta. Szombathelyen is így történt, Szombathelyé lett a Mesebolt Bábszínház 2011. December 29. 16:58 de az MMIK nem került a visszaadott intézmények közé.

Pedig a város szerette volna megkapni, többször is kérte a minisztériumtól az átadását, a kérést mindig visszautasították. Nem lett Szombathelyé az MMIK 2016. May 28. 07:48

2020 májusában derült ki, Felújítják a szombathelyi MMIK-t, de az állam jelöli ki a működtetőjét 2020. May 23. 11:32 hogy az államé marad az egykor szebb napokat látott MMIK, mi több, 600 millió forintot költenek az épület felújítására. 2021. január közepén kiderült, hogy egy külön céget is alapítottak Vidnyányszkyhoz köthető állami cég üzemelteti majd a szombathelyi MMIK-t 2021. January 11. 11:39 az üzemeltetésére: ez volt a Magyar Művészeti Innovációs Központ Nonprofit Kft. (MMIK Kft.).

A felújítás akkor elmaradt, ahogy fentebb írtuk, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány tulajdonába került az épület, azóta pedig a harmadik intézményvezetője lesz az MMIK-nak.

Frissítés

Információink szerint Jagodits Zsuzsanna lett a szombathelyi Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Őrvidékház új intézményvezetője, aki a tavalyi önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP egyik képviselőjelöltje volt Szombathelyen. Jagodits Zsuzsanna eddigi színes pályájáról itt Az MMIK élére katapultált a volt szombathelyi fideszes képviselőjelölt May 06. 14:12 írunk.
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra