Kísérletezős órák oberwarti diákokkal a Kanizsaiban

Szülői kezdeményezésre kémiai kísérletezős napot rendeztek pénteken a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban.

Ha ez még nem csigázta fel eléggé, akkor érdemes még megjegyezni, hogy ez nemzetközi kapcsolatokat is ápolt, hiszen az órákon részt vevő kilencedik évfolyamos KDG-seken kívül meghívott vendégek voltak a Zweisprachiges Bundesgymnasium (ez a felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium) magyar-német kéttanyelvű osztályába járó tanulói is. Szórakoztató, és hasznos is volt, remélhetőleg terjed a példa.

Kísérletezős órák oberwarti diákokkal a Kanizsaiban
Fotósunk is megnézett egy ilyen órát, lila kémcső, lángoló edény, mikroszkópos diáklányok a képgalériánkban!
BZ

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló