Kiss Marit, Kristán Attilát és Mészáros Tibort jelölték idén a Kaszás Attila-díjra, írja az MTI. A három színművészre a www.kaszasattiladij.hu oldalon és telefonon lehet szavazni majd június 1-től július végéig. Addig is:
A díjat augusztus 29-én fogják átadni. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a jelölteket bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idei évtől az Emberi Erőforrások Minisztériuma - egyik háttérintézményén, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül - átvállalta a Hegyvidéki Önkormányzattól a díjjal kapcsolatos szervezői feladatokat és a pénzügyi háttér biztosítását.
Az 500 ezer forinttal járó díjat nyolcadik alkalommal adják át. Az elismerésén túl a 47 éves korában agyvérzésben meghalt Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékát is ápolja. A díjat eddig Borovics Tamás, Bányai Kelemen Barna, Mucsi Zoltán, Mátray László, Nemes Levente és Szarvas József kapták. (Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!