Lehet, hogy ön „ostoba ember”, „irigykedő proli”, vagy „rögeszmés kommunista”

Ha ellenzéki szavazó, Bencsik András szerint az.

„Szükség van rád, gyere!” címmel közölte a Demokrata című Fidesz-hetilap Bencsik András főszerkesztői állásfoglalását a lap választások előtti utolsó, e heti számában.

A cikkben a szokásos kormánypárti tételek mellett Bencsik még tőle is szokatlanul éles kirohanást intézett az ellenzék egésze, politikusok és a szavazók ellen is, amikor az írás végén összegezte, hogy kik gyülekeznek az egyik és a másik oldalon.

A főszerkesztő, aki a rendszerváltás előtt a Népszabadságban a szovjet-magyar barátság egyik fő szószólója volt, most többek között a kommunistákat is az ellenzékiek között látja. Azt írja, hogy az ellenzék oldalán „mennyi ostoba ember, irigykedő proli, gyűlölködő lelki beteg, rögeszmés kommunista, globalista ügynök, felelőtlen »világpolgár« gyülekezik a nagy leszámolásra”.

Bencsik szerint ugyanakkor „szívderítő a jók, a hazájukat szeretők, a felelősségüket fölismerők elszántsága". Végül ellentétpárokat sorol, szerinte az ellenzék oldalán „ördögök” és az „éjszaka hadai”, míg a fideszes oldalon „angyalok” és a „nappal hadai készülnek megütközni” vasárnap a választásokon – idézi a hang.hu.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2022