Ma van a magyar kultúra napja – nagy banzáj lesz Szombathelyen is

Lesz ünnepi köszöntő és sok-sok fellépő, valamint díjazzák a város kulturális életének kiemelkedő szereplőit is.

18 órakor kezdődik a program az AGORA – Művelődési és Sportházban egy ünnepi köszöntővel, majd jön a díjátadó, aminek keretein belül elismerésben részesülnek Szombathely kulturális életében kiemelkedő munkát végző szakemberek.

A műsor a „Szombathely hangjai, táncai, versei” nevet kapta, a fellépők között pedig szerepel az X-Faktoros Kovács Pali, a Nagy Lajos Gimnázium drámatagozatos tanulói, a LORIGO TSE táncosai,, a Boglya Népzenei Együttes, Kátai Zoltán énekmondó, a Szabó Tibor – Peltzer Géza – Völgyi Attila trió az Alternatív Képszínház Művészeti Csoport, a hegedűs Horváth Dóra, Kiss Márton zongoraművész és a Szökős Néptáncegyüttes.

Nyugat.hu
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló