Az elmúlt időszakban a csapból is az ellenzéki előválasztás folyik – kivéve, ha kormányközeli az a csap. Az események pedig egyre inkább kezdenek felgyorsulni, sokszor csak úgy kapkodjuk a fejünket, hogy most éppen mi is történik. Így volt ez múlt héten is, amikor bár először még azt mondta Karácsony Gergely, hogy nem vissza, hanem előrelép, végül pénteken mégis visszalépett Márki-Zay Péter javára.
Ez sokak szerint jó döntés volt és a Medián legutóbbi közvélemény-kutatásának eredménye is ezt mutatja. Az alábbi, HVG-n leközölt grafikon például azt mutatja, hogy az egyes ellenzéki miniszterelnök-jelöltek mennyire mozgósítanák a kormánypárti, illetve az ellenzéki szavazókat.
Ennek értelmében Dobrev Klára és a felmérés idején még versenyben lévő Karácsony Gergely jelöltsége inkább a kormánypártoknak kedvezett. Márki-Zay Péterrel viszont megfordulna az állás: az ellenzéki szavazókat jobban, a kormánypártiakat kevésbé mozgósítaná az ő jelöltsége, így az ellenzék 3 százalékpontnyi előnyhöz jutna – írja a lap.
Bár hozzá kell tenni, hogy megkérdőjelezi a felmérést Karácsony visszalépése, hiszen azóta nagyot fordult a világ az ellenzékkel.