Hétfőn döntött úgy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), hogy megilleti a mentelmi jog dr. Kiss Gyulát, az Összefogás Párt országos listájának 63. helyén szereplő képviselőjelöltjét. Az NVB ülésén heten a mentelmi jog felfüggesztése, tízen a megtartása mellett szavaztak.
Az Összefogás Párt listájának 63. helyén szerepel
Kiss Gyula három éve volt előzetesben egy családi botrányban történt emberölési kísérlet miatt. Az ügyészség 2016. február 19-én emberölés kísérlete és közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével vádolta meg a Debreceni Törvényszéken.
Kiss Gyula az Összefogás Párt listáján a 63. helyen szerepel, és mivel a listát egy fellebbezés után a Kúria nyilvántartásba vette, Kiss Gyula képviselőjelölt lett. A Nyíregyházi Törvényszék a márciusi vádemelésre hivatkozva a mentelmi jog felfüggesztését kérte az NVB-től, de a kérést a Nemzeti Választási Bizottság elutasította. Kiss Gyulát így szabadlábra kell helyezni.
Az ügyben vannak hasonlóságok és különbségek is a Czeglédy-üggyel:
Az Összefogás Párt egyébként négy évvel ezelőtt bukkant fel, akkor is indultak a választásokon, sikerült egyéni jelölteket és országos listát állítaniuk, de végül az állami támogatásból 57 millió forinttal nem tudtak elszámolni Hárommilliárd forint ment a lecsóba az országgyűlési választásokon 2014. September 27. 13:10 .