Új jelöltje van a Momentumnak Szombathelyen

A másfél hete bemutatott Kaisinger András személyes okok miatt lépett vissza.

Február 11-én mutatta be a Momentum a Vas megyei képviselőjelöltjeiket A Momentum vasi jelöltje arra kéri az ellenzéki pártokat, hogy álljanak be mögé, hogy legyőzzék Hende Csabát 2018. February 11. 13:56 , akkor Kaisinger András állt ki a sajtó előtt azzal, hogy ő az 1. sz. választókerület, vagyis Szombathely képviselőjelöltje. Egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a párt hivatalos oldalán már nem Kaisingert, hanem Falta Pétert nevezik meg jelöltnek.

Megkérdeztük a párt sajtóreferensét, aki elmondta, valóban csere történt, Kaisinger András személyes okokra hivatkozva visszalépett jelöltségétől, helyét pedig valóban Falta Péter vette át.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Választás 2018