Nem hallgatott a vízimentőkre, beszakadt a Balaton jege a kerékpáros alatt

Nem tudni, mi volt az elképzelése a Vízbe menni csak saját felelősségre! táblával jégen korzózó kerékpárosnak. A vízimentőkre nem hallgatott, be is szakadt alatta a jég.

A Balatoni Vízirendészetet értesítették Tihanyból, a Gödrös-strand közeléből, hogy egy férfit látnak az olvadó jégen kerékpárral haladni Balatonfüred irányába. A Vízirendészet ügyeletese a VMSZ központját hívta és kérte a segítségünket. A VMSZ készenléti szolgálatától ketten indultak a helyszínre. A kerékpárost hamar meglátták és próbálták megközelíteni.

A Balaton beszakadt jegéből mentettek kerékpárost a vízimentők
A Balaton beszakadt jegéből mentettek kerékpárost a vízimentők

„A férfit próbáltam rávenni arra, hogy hagyja abba a veszélyes „mutatványát” – mesélte Bagyó Sándor. - Nem hallgatott rám, s mintha mi sem történt volna, tolta tovább a biciklijét Füred irányába. Ekkor én már az ilyen bevetések végrehajtásához szükséges felszerelésben voltam és nem sokkal később a szemem láttára a férfi alatt roppant egyet, majd táblásan beszakadt a jég. Kerékpárja elmerült, a férfi pedig vissza tudott mászni a jégre a felső teste így kint volt a vízből. A középkorú férfi még ekkor sem akarta a segítséget elfogadni, azonban amikor már észlelte, hogy komoly bajba került, akkor mégiscsak hagyta magát kihúzni.

A kimentett embert ezután a partra kísérték, ahol átadták a mentőknek, akik megvizsgálták és megállapították, hogy azon kívül, hogy vizes lett, nem esett baja.

A Balaton beszakadt jegéből mentettek kerékpárost a vízimentők
A Balaton beszakadt jegéből mentettek kerékpárost a vízimentők

Ezek után visszamentünk a kerékpárért – folytatja Dárdai Miklós – Kb 2-2,5 méteres jeges vízbe kellett merülnöm, hamar megtaláltuk. A kerékpáron volt egy kosár és rákötve egy tábla, melyen a „Vízbe menni csak saját felelősségre” felirat volt olvasható.

A férfi ügyében a további eljárást a rendőrség folytatja. A VMSZ felhívja a figyelmet, hogy a Balaton jege a napok óta tartó olvadás miatt életveszélyes. A tihanyi eset is azt mutatja, hogy táblásan törik, s így aki beszakad, egy pillanat alatt úgy kerülhet a jég alá, hogy onnan csak nehezen tud a felszínre kerülni. Ez pedig végzetes lehet.

A Balaton beszakadt jegéből mentettek kerékpárost a vízimentők
A Balaton beszakadt jegéből mentettek kerékpárost a vízimentők

A VMSZ a téli időszakban mobil készenléti ügyelet tart. Három helyszínről (Keszthely, Zánka, Alsóörs) indulhatnak azonnal az egységek. A speciálisan felszerelt gépkocsikban száraz ruha, fagymentes búvárfelszerelés, felfújható mentő stég segíti az egységek munkáját.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló