Nem tudja, hová menjen nyári táborba a gyerek? Mutatjuk a szombathelyi kínálatot

Legyen kaland a nyár mindenkinek! Körülnéztünk Szombathelyen és a környéken. Bogarászós, régészes, angolozós, kézműveskedős, sütős-főzős táborokat is találtunk.

Lassan eljön az a pont, ahonnan ha jól megnézzük, már ellátni az iskolaév végéig. A gyerekek őszinte lelkesedéssel és meglehetős iskolaundorral néznek a jövőbe. A felnőtteknek pedig itt a következő próbatétel, a nyári gyerekfelügyelet megoldása. Ha gyerektáborokon gondolkoznak, mi most összeállítottunk egy ajánlót, tessék belevágni, vészesen fogynak a helyek!

Agora Savaria

Az Agora Savaria mindenkire gondol a nyári program összeállításában. Minden korosztálynak és érdeklődési körnek találhatunk megfelelő tábort a kínálatukban.

A kisKaland táborba a 6-12 év közöttieket várják, három turnuson keresztül. Ha a gyerkőc imádja az utazást, a kalandparkokat, akkor ez az izgő-mozgó napközis tábor pont neki való!

A "retró" kisKaland tábor ideális első tábor lehet a kicsiknek. Szintén a 6-12 éves korosztályt várják, július 15-19. között. A programok javarészt Szombathelyen és környékén lesznek, ismerős lesz a környezet és nem kell messze menni Anyától.

A nagyKaland tábor a kamaszokat várja 12-16 éves korig. Június 24-28. között az öt nap programjában lesz barlangászás, gokartozás, két napot pedig a Vadása tónál töltenek a táborlakók.

Az English Expedition táborban a kirándulások és mindennapi játékok során tanulhatnak angolul a gyerekek 8-12 éves korig. Az ügyeskezű gyerekek a Fabrika kézműves táborban tanulhatnak új technikákat július 8-12. között. Ha a gyerkőc zsebében gyakran találni levelet, csigaházat, minden vágya egy terrárium, és időnként rovarokat hord haza a zsebében akkor a Fürkész tábor neki való - a Vas-hegy és a Pinka völgy garantáltan el fogja varázsolni!

Ha nem feltétlenül mennének táborba a srácok akkor sincs baj, az Agora Kölyökidő sorozatában biztos találtok olyan programot, amire kinéznétek akár csak egy pár órára. Gyerekfilmek, fejlesztő játékok, hétpróbás játszóház, QR kódos kincsvadászat - Június 17. és július 5. között érdemes lesz kinézni.

pixabay

Remek-mű-hely

A Remek-mű-hely animátorai és házigazdái Cili és Dóri otthon vannak a barkácsolásban, sütésben-főzésben és persze a gyerekek világában egyaránt. Táboraik sokszínűek, a mottójuk: “Teret adunk a szórakozásnak”. Kézműves, Felfedező és Mesetáboruk még elérhető, de a helyek végesek, és vészesen fogynak!

pixabay

Kerekerdő alapítvány

A Kerekerdő táborai sokaknak lehetnek ismerősek. Az elmúlt 25-30 évben rengeteg gyerek fordult meg a táborokban, most pedig már az ő gyerekeik táboroznak a Skanzenben, a Pinka parton vagy Szőcén.

A Szőcei Szénagyűjtő tábor az iskolás korosztálynak szól, a legbátrabb, rutinos táborozóknak. A nomád tábor központja az Őrségben a Szőcei tőzegmohás közelében épül fel minden évben. Természetismereti foglalkozások, természetvédelmi munkák, kézműves foglalkozások az erdő közepén.

A Pajta tábor a legkisebbeket is várja a Szombathelyi Falumúzeumba. A hat évet betöltött ovisoktól kezdve várják a kisiskolásokat. Kézműves foglalkozások, ismerkedés a skanzennel, állatokkal, növényekkel, hagyományokkal.

A Felsőcsatári Gyermeküdülő jól ismert, nosztalgikus helyszín mindenkinek. A Süni tábor már hosszú évek óta visszatérő, a Pinka szurdok, a Vas-hegy mind ismerős a táborozóknak. A tábor lakói természetismereti és kézműves foglalkozások mellett sok versenyen is indulhatnak. Esténként vetélkedők, előadások vannak, sőt még Sün bált is szerveznek a gyerekeknek.

Ferenczy András

Savaria Múzeum

Az idei évben egy időutazó kalandra indulnak a kis múzeumbogarak a Régésztáborban. A 12-16 éves korosztályt várják elsősorban, a bázis a Savaria Múzeum lesz, különböző régészeti korszakok hagyatékával ismerkedhetnek a résztvevők.

A megélt múlt címmel indul ókori élménytábor az Iseumban kisiskolásoknak. A gyerkőcök megismerkedhetnek az ókori egyiptomi kultúra varázslatos világával, a római kor mindennapjaival, Savaria történetével és a régészek munkájával.

pixabay

Sport táborok

Természetesen az örökmozgók sem maradhatnak nyári elfoglaltság nélkül. A Szombathelyi Sportközpont két turnusban is indít napközis sporttábort. Azoknak a gyerekeknek, akiket nyáron úgy kell kiimádkozni a medencéből, itt egy úszótábor már öt éves kortól, az I can Swim szervezésében. Akik új izgalmas sportokat szeretnének kipróbálni, annak ajánlom a görkorcsolya tábort, ahol a korin kívül labdajátékokkal, jógával is ismerkedhetnek a srácok.

pixabay

Cikkünk természetesen csak ízelítő a Vas megyei gyerektáborokból, reméljük megegyszerűsítettük kicsit a keresgélést! Ha van olyan tábor, amit szívesen ajánlana másoknak is, a kommentekben várjuk a tippeket!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló