De előtte még posztolt egy hóseprős képet.
Nem sokkal reggel 8 után jelent meg Budapesten a Béla Király úti, 53-as szavazókörben Orbán Viktor a feleségével, Lévai Anikóval. Kicsit feszültnek tűnt – írja a 24.hu.
Miután leadta szavazatát, megállt az újságíróknak a miniszterelnök, hogy válaszoljon néhány kérdésre. Elmondta többek között, hogy igyekszik mindig tartani a szavát és a mostanit egy furcsa választásnak tartja, például azért is, mert esik a hó. De bizakodó.
És ha már hó, nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, hogy mielőtt leadta volna voksát, poszolt egy hóseprős képet is a Facebookra. „Söpörjük le őket!” – fűzte hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.