Váratlan megoldás született Márki-Zay és Karácsony Gergely tárgyalásán

A két politikus Hódmezővásárhelyen jelentette be a hírt.

Némileg váratlan bejelentést tett ma az ellenzéki előválasztás két miniszterelnök-jelöltje.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az első fordulót magabiztosan nyerte ugyan Dobrev Klára, a DK-jelöltje, de a második helyezett Karácsony Gergely (MSZP-P, LMP) és a harmadik Márki-Zay Péter (MMM) közvetlenül már az első forduló után jelezte, hogy szerintük ne az esélytelen Dobrev legyen a kihívója Orbánnak.

Csak az volt a kérdés, hogy melyikük lép vissza. Az elmúlt napok megnyilvánulásai világossá tették, hogy Karácsony semmi esetre sem hajlandó visszalépni, míg Márki-Zay nyilatkozatai valamivel kompromisszumkészebbek voltak.

Így szinte mindenki arra számított, hogy Márki-Zay visszalép Karácsony javára.

Nyugat.hu

Ehhez képest a két politikus a mai megbeszélésük végén azt jelentette be, hogy egyikük sem lép vissza, ám arra kérik a választási bizottságot, hogy nevük ne egymás alatt, hanem egymás mellett legyen a szavazólapon, azaz szövetségesként indulnak.

Abban megállapodtak, hogy a tavaszi győzelem esetén egyikük miniszterelnök, a másikuk helyettes lesz majd, de a szerepeket egyelőre nem osztották le.

Miben állapodtak meg?

  • A két politikus között egyetértési jogot tartanak fenn, azaz mindenben közösen döntenek majd.
  • Közösen kezdeményeznek egy közjogi egyeztető tanács, amelyben vezető alkotmányjogászokat kérdeznek arról, hogy lehet helyreállítani az alkotmányosságot Magyarországon.
  • Létrehoznak egy közös minimumprogramot.
  • Elszámoltatási bizottság indul Hadházy Ákos vezetésével, amely a 2010 előtti korrupciót is vizsgálja.
  • Megtartják a családi támogatások rendszerét.
  • Fontos kérdés lesz a nemzetpolitika, a határon túli
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Ellenzéki előválasztás 2021