SAJTÓKÖZLEMÉNY
Szeptember 9-én, csütörtökön a jelölő szervezetek egyeztetést tartottak a szombathelyi önkormányzati választással kapcsolatos polgármesteri vitáról.
A Fidesz-KDNP és a Pro Savaria Egyesület polgármester-jelöltje, Dr. Puskás Tivadar egyetért a szervezetek által elfogadott időponttal, és helyszínnel (2010. október 1. péntek, 19 óra, Savaria Egyetemi Központ).
Polgármester-jelöltünk természetesen készen áll a nyilvános vitára, mint ahogyan azt korábban a kampányfőnöki közleményben is jeleztük.
Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a nyugat.hu internetes portál a közleményben foglaltakkal ellentétesen értelmezte álláspontunkat.
Szombathely, 2010. szeptember 10.
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!