Programajánló hétvégére: Orsolya-napi vásár, koncertek és filmnapok

A már elengedhetetlen koncertek mellett, a mozizni vágyóknak, és a kirakodóvásárokat kedvelőknek is ajánlunk egy-egy rendezvényt.

Az őszi időjárással elkezdődik a zárt terekben megrendezendő események áradata. Így az igazi ritkaságnak számító művészfilmek kedvelői összesen kilenc filmet nézhetnek meg, a 9. Mozinet Filmnapok keretében.

Annak se kell szomorkodnia, aki inkább koncertekre csápolna, ugyanis a Magashegyi Underground és a sárvári Szabadságkoncerten mindenki megtalálhatja az ízléséhez passzoló előadót.

Az Orsolya névnap közeledtével pedig fellépésekkel és kézműves termékekkel és finomságokkal várja látogatóit, az Orsolya-napi vásár.

9. Mozinet Filmnapok

Kilencedik alkalommal kapunk egy merítést a Mozinet Filmek filmforgalmazó filmjeiből. A hagyományosan minden év október második felében megrendezett eseményen, jóval a premier előtt láthatunk filmeket a szombathelyi Savaria moziban. Az idei kilenc film között például találunk olyan alkotást, amit már két hónappal megtekinhetünk a hivatalos megjelenés előtt. Ezúttal többek között láthatjuk Bong Joon-ho Arany Pálmával jutalmazott filmjét, az Élősködőket, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott, Kontroll nélkült és a magyar Bagota Béla első nagyjátékfilmjét, a Valan – Az angyalok völgye című krimit. október 17-20.

Puskin mozi

Magashegyi Underground koncert

A sárvári Nádasdy-vár, ZenOktóber nevű koncertsorozatában ezúttal a Magashegyi Underground szórakoztatja a közönséget. A Bocskor Bíborka vezette együttes koncertjére szóló belépőt ezúttal papírcsónakkal válthatjuk ki. A Magashegyi előtt a Bagatell zenekar fokozza a hangulatot. október 18.

Garai Antal Atom

Szabadságkoncert Sárváron

A rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából koncerteket rendeznek a sárvári Posta téren. A rendezvény Facebook-oldala szerint azért hozták létre a programot, mert

Szeretnénk a mai fiatalokat is megszólítani, hogy megértsék, miként jutottunk el a sikeres rendszerváltoztatásig.

A két nap alatt fellép többek között Nagy Feró és a Beatrice, Vastag Csaba, a Mobilmánia Vikidál Gyulával és a Balogh Bikini Tribute Band. október 18-19.

Tánczos Mihály

Natúrpark Ízei Gasztronómiai fesztivál és Orsolya-napi vásár

Hagyományosan minden évben az október 21-hez, vagyis Orsolya névnaphoz közel eső hétvégén tartják az Orsolya-napi vásárt. A vásárt már tizenhatodik alkalommal együtt rendezik a gasztronómiai fesztivállal. A rendezvény során a natúrpark települések árusai kínálják termékeiket, ennek a kirakodóvárosnak pedig tökéletes helyszínt kínálnak a történelmi belváros terei. A két nap alatt az Ataru Taiko, Horváth Meggie és Horváth Tamás, a Szabó Balázs Bandája, a Korive és a Góbé zenekar ad egy-egy koncertet, valamint helyi csoportok is fellépnek. október 19-20.

Nagy Zoli

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló