Egy Kőszegen alapított párt jelöltjeként akar visszatérni Szakály Gábor, a Fidesz volt szombathelyi képviselője

Szakály a 2013-as szombathelyi kábítószerbotrány után tűnt el a közéletből.

2017 februárjában alapították meg Kőszegen a magát demokrata pártnak nevező Hajrá Magyarország! Pártot. Egyik alapítója és elnöke az a Racker Béla, aki korábban az MDF-ben politizált. 2002 és 2006 között a Vas megyei közgyűlés tanácsnoka, 2006-tól a kőszegi képviselő-testület tagja volt. 2008-ban a Dávid Ibolya elmozdítására tett sikertelen kimenetelő MDF elnökválasztást követően, többedmagával kilép az MDF-ből, ezután a szombathelyi, és Vas megyei MDF-szervezet megszűnt. Racker 2014-ben az Új Magyarország Párt jelöltjeként indult Tízmilliós adótartozása van a kőszegi képviselőjelöltnek 2014. March 12. 16:51 .

Racker Béla
Nyugat.hu

Az április 8-i választásokra aztán néhány kivétellel az összes választókerületben megpróbálkoznak a jelöltállítással. Vas megye mindhárom választókerületében indítanak jelöltet, a 2-es választókerületben (Sárvár) Racker Béla, a 3-asban (Körmend) Asztalos Zsolt Károly indul. Az 1-es választókerületben (Szombathely) pedig Szakály Gábort indítják.

Marton Zsolt, Szakály Gábor, Lazáry Viktor
Nyugat.hu

Szakály Gábor a szombathelyi Fidesz fiatal és erős emberének számított egészen 2006-tól, amikor városi képviselő lett. 2010-től frakcióvezető, tanácsnok, a 2013 őszén kirobban drogbotrány Valódi a szombathelyi drogos videó 2014. May 05. 12:35 után aztán Lazáry Viktorral és Marton Zsolttal együtt távozott a közéletből.

Párt programja szerint jobboldali értékeket vallanak, és a Fidesszel ellentétben fontosnak tartják az ország EU-tagságát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2018