Számítógépes hiba miatt leállt az előválasztás az egész országban (Frissítve)

Délre áll helyre a rendszer.

Mint írtuk, ma hajnalban Ma hajnalban elindult az ellenzéki előválasztás, gyorstalpalónk következik 2021. September 18. 07:11 elindult az ellenzéki előválasztás első fordulója. A szombathelyi Fő téren reggel már hosszú sorokban álltak a szavazni óhajtók, tíz óra tájban azonban számítógépes hiba miatt a szavazás leállt. Később kiderült, a hiba országos, információink szerint külső támadás érte a szervert, amit hozzávetőleg délre tudnak helyreállítani.


Az Országos Előválasztási Bizottság közleményt adott ki, amelyet változtatás nélkül közlünk:

"Minden várakozást felülmúlóan nagy számban jelentek meg szombat reggel az előválasztáson szavazni vágyók, ez pedig a magyar demokrácia fontos sikere. A szervezők számára is váratlanul nagy részvétel miatt szükség van a technikai erőforrások azonnali bővítésére. Az Országos Előválasztási Bizottság a folyamatok áttekintése során úgy döntött, hogy a megfelelő bővítés és a szavazás zavartalansága érdekében két órára felfüggeszti a szavazást. Ebben az időszakban kerül sor a technikai háttér gyors, hatékony és biztonságos kibővítésére.

Köszönjük a változást akarók sokaságának, hogy ilyen nagy számban jelentek meg a szavazópontokban már a reggeli órákban! Arra kérünk mindenkit, hogy a mai napon, szombaton 12.00 után térjenek vissza az urnákhoz, és válasszák a számukra legkedvesebb jelölteket!

A leállás során kiesett időt természetesen a szavazás hete alatt pótoljuk."


A 168ora.hu portálnak féltucat, az előválasztást lebonyolító választási bizottság - az ország legkülönbözőbb pontjairól - egybehangzóan állította: amikor az informatikai rendszer akadozása miatt felvették a kapcsolatot a központi szervezőkkel, egymástól függetlenül mind azt a tájékoztatást kapták, hogy Kínából induló hekkertámadás állhat az összeomlás mögött.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ellenzéki előválasztás 2021