Mesejárat rója Szombathely útjait

Óvodások és kisiskolások rajzait állították ki a 29A-n.

Szeptember utolsó napján, pénteken délelőtt különleges buszok gurult ki a Blaguss telephelyéről.

Agora mesejárat és rajzpályázat
Nagy Zoli
Agora mesejárat és rajzpályázat
Nagy Zoli

A népmese napja alkalmából ugyanis mesejáratok rótták Szombathely útjait, a rajta ülő gyerekeknek és felnőtteknek pedig olyan közismert szombathelyiek meséltek meséket, mint Takács Zsolt, a Falco centere; Némedi Árpád színművész, zenész, a Weöres Sándor Színház társulatának tagja; Császár Erika bábművész, a Mesebolt alapító tagja; Merklin Ferenc előadó, műsorvezető, a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium intézményvezetője és Varga Albin, a Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes vezetője.

Agora mesejárat és rajzpályázat
Nagy Zoli

Az első buszjáraton volt a Blaguss és az AGORA Kerek Kerék Mese nevezetű közös rajzpályázatának ünnepélyes díjátadója. Összesen 163 népmesével kapcsolatos rajzot küldtek be óvodások és kisiskolások, ebből 40-et díjazott a zsűri, melyeket egy hónapig a 29A utasai is láthatnak.

Agora mesejárat és rajzpályázat
Nagy Zoli
Agora mesejárat és rajzpályázat
Még több képért kattints!
Nagy Zoli
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Család-barát

Valódi tájékoztatásra vágysz? Vagy elég a propaganda? Dönthetsz! Támogasd a Nyugat.hu-t