„Idő van. Csak azt ne hidd, hogy félek! Nem félek, bár sok baj van, hogy nem néznek oda.”
A Szent Gellért utca végén található, egyszerre borzongató, egyszerre furcsa, vad romantikát sugárzó, nyomorúságosnak mutatkozó építmények, az 1800-as évek első felében épültek.
(A közelben lévő, lakásokká és üzletekké varázsolt, az 1700-as évek végén épült egykori vízimalom jelentős ráncfelvarrásokon esett át, mára csak néhány rejtett szegletében emlékeztet korábbi önmagára.)
Szőllős és környéke a Bakóczoktól származó Erdődy-család tulajdonában volt (vépi és eberaui birtokaik mellett), az ősöket még Hunyadi Mátyás emelte nemesi rangra.
A birtok „utolsó urai” , a lojalista Gróf Erdődy Sándor és felesége, Draskovich Erzsébet grófnő, rendkívül sokat tettek Vas és benne Szombathely felvirágoztatásáért, gyakran vállaltak védnökséget a vármegye és székhelye legjelentősebb eseményein. (Birtokaikon rendszeres látogatók voltak a Habsburg és Bajor uralkodóház legtekintélyesebb tagjai.)
Hazafiságból a grófnő csatlakozott a 20. század elején indult „tulipánmozgalomhoz” , melynek keretein belül jelentős támogatásban részesített a nemzeti identitás szempontjából fontos, vagy annak vélt társadalmi, kulturális és gazdasági vállalkozásokat.
De ezek mellett a család erőteljesen szponzorálta az elesettekkel, betegekkel, lelencekkel foglalkozó, azokat felkaroló egyesületeket, intézményeket is.
Az I. világháború kitörését követően a házaspár a harcterekről hazatérő sebesült katonák felkarolásának, ápolásának szolgálatába állt. Jánosházi, vépi és szőllősi (ma már Szombathely) kastélyaikat betegellátás céljaira ajánlották fel. A grófnő ápolónői tevékenységet is felvállalt (ezt a szociális érzékenységet lánya, Ilona is örökölte).
A háborút követően, IV. Károly 1921-es, első visszatérési kísérletekor az utolsó magyar király Erdődy Sándor gróf Puch gyártmányú autójával utazott Budapestre Horthy kormányzóhoz. A gépjárművet Erdődy, Almássy László gróftól vásárolta ( „az angol beteg” ), aki a 20-as évek első felében a Puch cég szombathelyi márkaképviselője volt.
Gyöngyösszőllőst hivatalosan 1933-ban csatolták a szomszédos Szombathelyhez. Itt született - a mostani templom és plébánia helyén álló, mára eltüntetett épületben, a cselédházak és a malom közvetlen közelében - 1853-ban, a vasi megyeszékhely talán legnagyobb hatású polgármestere, a második városalapítónak aposztrofált Éhen Gyula. Édesapja, Éhen Károly az uradalom kasznárja (gazdatisztje), édesanyja a nemesi származású, Laky Apollónia volt.
Most bemutatott épületeink láttán különösen hat Éhen talán legjobban elhíresült mondása: „Szombathely olyan, mint egy hirtelen nagyra nőtt legény, akinek haja kuszált és ruhája fogyatékos.”
Az egykori „félkomfortos” (a mellékhelyiségek az udvaron találhatóak) cselédlakok jelenleg szociális bérlakásokként funkcionálnak, utolsó, eredeti állapotukban omladozó mementói egy letűnt világnak.
„Idő van. Annyi minden régi és annyi új. Eltelt – Istenem – annyiszor a rohadt idő.„
