Alig öt négyzetkilométer, egyetlen falu van rajta, két hotel, pár taverna, két korzózós „főutca“, nincs rendőrség, az autókat nem zárják, és sok rendszám nélkül közlekedik. Van mindenféle partja – homokos, kavicsos, köves, sziklás. És ha az egyik oldalon hullámzik a tenger, félórás sétával a másik, csendes parton vagyunk. Nincs messze a szárazföldtől, és a komp sem túl drága.
Azért sem árulom el, melyik a kedvenc szigetem, ahová közel 20 éve járok. De vigasztalódjanak azzal, hogy Görögországban nem ez az egyetlen csodálatos hely... Persze el kell jutni odáig – 1200 km Budapesttől, Szerbián, Macedónián át. Ha elég korán indulunk, koraeste már a tengerben fürödhetünk. Az úttól ne féljenek – nem igaz ma már az a sok borzalom, amit a „balkánról“ írtak össze egykoron! Szerbiában is vannak kellemes pihenőhelyek, a rendőrök udvariasak, ha mi is azok vagyunk. Macedónia egy rövidke szakasz csupán, olcsó benzin, tiszta parkolók. Görögországba érve hirtelen egy órával több lesz, ennyit vesztünk, nem sok. A határon van egy üzlet (elvileg csak Görögországot elhagyva látogatható, de gyakorlatilag elérhető odafelé is), ahol nagyon olcsón juthatunk italhoz, olajbogyóhoz és dohánytemékekhez.
A sziget felé az első megálló Thesszaloniki – ha időnk és kedvünk úgy tartja, feltétlenül álljunk meg egy órára! Igazi déli hangulat, és utoljára látjuk egy ideig, milyen is egy „ideges nagyváros“. Ráadásul a piaca igazi csemege – lehet itt kapni mindent, az olajbogyó-árusok akkora helyet foglalnak, mint nálunk egy kisebb piactér, ráadásul kóstolni is lehet! Érdemes itt vásárolni friss olajbogyót (én a Kalamatát ajánlom), a szigeten nem kapni ilyen finomat. És persze a gyümölcsök, a szárazföldé és a tengeré egyaránt! Higgyék el, érdemes itt eltölteni egy kis időt. Arról nem beszélve, hogy itt pillanthatjuk meg először a tengert…
Közeledünk a cél felé – még 120 km, a hegyek között. Érdemes még egy megállót tenni, a falu neve Arnea. Soha nem értettem, milyen is lehet görögnek lenni és nem egy szigeten vagy a tengerparton élni, de itt minden évben megállok. Amolyan skanzen ez, amelyben azonban máig élik mindennapjaikat a „hegyi görögök“ – és bizony már itt azonnal megértem a déli életmód minden csodáját. Tenger nincs ugyan, de enélkül is árad a helyiekből a stresszmentes élet, a nyugalom. Apropó - aki nem bírja a hegyi szerpentineket, az mindenképpen tartson a kocsiban valamilyen gyógyszert, ha Görögországba indul...
Innen már csak 60 km a kis kikötő, ahonnan a kompok indulnak, óránként, a szieszta idejét leszámítva. Ha éppen elment a komp, megmártózhatunk a tengerben, vagy beülhetünk egy sörre a tavernába, itt már senki sem fog szondáztatni minket. Aztán ráfarolunk a kompra, és félórás hajózás után irány a szálláshely vagy a tengerpart! A kis sziget egyetlen útikönyben sem szerepel, de aki veszi a fáradtságot, az a fentiek alapján megtalálhatja. Talán nem lesznek túl sokan – és akkor még van húsz évem, a csend és a nyugalom szigetén. Akik pedig mégis idetévednének, azoknak a júniust és a szeptembert ajánlom. Júliusban és augusztusban már ez a sziget is tele van – egyelőre elsősorban görögökkel.
Legközelebb már a tengerben találkozunk, vagy este, retzina és olajbogyó társaságában…
