Vége a találgatásoknak, két és félmilliós stabil tábora van a Fidesznek

Megnéztük azt is, melyik pártok erősödtek vagy gyengültek négy év alatt.

Az elmúlt hónapokban az egyik legtöbbet vizsgált kérdés az volt, hogy mekkora is a Fidesz tábora és mennyire mozgósítható. Kétmillió és 2,8 millió közé becsülték azzal, hogy az elmúlt hónapok botrányai miatt biztosan veszített szavazókat a Fidesz, és inkább az alsó érték felé tendál a szimpatizánsai száma.

Mester Tibor
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A tegnapi választás csattanós választ adott, listán ugyanis 2,5 millió ember szavazott a Fideszre. Ami azért is érdekes, mert négy évvel ezelőtt 2,14 millió listás szavazójuk volt.

A baloldal mintegy 50 ezer szavazót veszített el négy év alatt, 2014-ben 1,29 millióan szavaztak listán az akkori összefogás pártjaira, ha összeadjuk ezeknek a pártoknak a mostani eredményét, 979,5 ezer szavazót kapunk. Igaz, most nem indult az akkori PM és az MLP. Vagyis, nagyjából megtartották a tábort. Mindez arra elég, hogy néhány parlamenti mandátumot kapjanak, de

a jelenlegi baloldalnak el kell felejtenie, hogy ők a kormányváltó erő.

A Jobbik szinte pontosan úgy szerepelt, mint négy éve. 2014-ben 1 017 500, most 1 028 130 szavazatot kaptak listán. Az, hogy most van néhány egyéni mandátumuk, a visszalépéseknek köszönhető. Tehát igaz, hogy

a Jobbik a második legnagyobb ellenzéki párt, de semmit sem erősödtek 2014 óta.

Egyedül az LMP mutatott fel némi erősödést, négy éve 268 840, idén 365 017 szavazat érkezett a listájukra, ami igaz, hogy csak 100 ezerrel több, de ez azt jelenti, hogy

az LMP szavazótábora 27 százalékkal nőtt.

Vissza az eredeti kérdésre, mekkora tábora is van a Fidesznek. Itt a válasz, 2,5 millió stabil szavazójuk van, aki mozgósítható is.

A magasabb részvétel ugyanis a Fidesz 350 ezer szavazójának köszönhető, senki másnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2018