Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Három kérdéssel mutatjuk be a szombathelyi képviselőjelölteket

Háborús hangulat, oktatás, egészségügy. Néhányuktól megtudtuk, hogyan kezelnék ezeket.

Március közepén mutattuk be Vas megyében 82-en akartak indulni a választásokon, 33-an estek ki a jelöltállítás alatt 2018. March 10. 17:39 , hogy hány képviselőjelölt indul a három egyéni választókerületi mandátumért Vas megyében. Sok. Bővebben: nagyon sok. Akkor összesen 49 jelölt volt Vas megyében, azóta ez némileg módosult, rövidesen lehozzuk a végleges listákat.

Három kérdés 15 szombathelyi jelöltnek

Szombathelyen, vagyis Vas megye 1. választókerületben most 15 képviselőjelölt van. Őket szerettük volna bemutatni olvasóinknak, úgy, hogy feltesszük nekik ugyanazt a három kérdést. Ezt meg is tettük, választ viszont nagyon kevesen, jellemzően azok adtak, akiknek a pártja országosan is ismert, és van esélye a parlamentbe jutásra.

Ezeket a kérdéseket tettük fel:

1. Az országban megerősödtek az indulatok, szinte háborús hangulat uralkodik a közvéleményben, az emberek egymás közti kapcsolatait megmérgezi a politikai szétszakítottság. Mit és hogyan tenne az indulatok lecsillapításáért, a nyugodt légkör kialakításáért?

2. Az egészségügy ma a legrosszabb helyzetben lévő ágazat, gondoljunk az orvos- és szakdolgozó-hiányra, a várólistákra, a működtetés alacsony finanszírozására. Mit tenne az egészségügy helyzetének javításáért?

3. Súlyos gondok vannak az oktatásban. ami látszik a diáktüntetéseken, a Pisa-tesztek eredményein, a pedagógusok és tanulók rossz hangulatán, a végzettek alacsony szintű tudásán. Ön szerint mit kellene tenni az oktatás rendbetételéért, azért, hogy a gyerekek használható tudást sajátítsanak el az iskolákban?

Csupán négy jelölt válaszolt, a válaszokat a fenti kérdések sorrendjében közöljük.


Balassa Péter (Jobbik)

Balassa Péter

1. válasz: Az indulatok felkorbácsolása jórészt a Fidesznek köszönhető, de a baloldal nem bűntelen benne, elég, ha megnézzük a szombathelyi kampányukat, ami gyakorlatilag a Jobbik lejáratásáról szólt. A Fidesz állampártként annyira félti a hatalmát, hogy semmi sem drága neki, főleg, hogy nem ő fizeti a számlát. Teljesen átpolitizálta a közéletet, a gazdaságot, a mindennapokat, avítt propagandával, lejáratással gyűlöletet szít, családokat, barátokat oszt meg.

Ennyi hazugságot, karaktergyilkosságot én még nem láttam a magyar politikában, és erre az sem magyarázat, hogy a Fidesznek nagy a tét. Ezen csak a kormányváltás segít, egyszerűen véget kell vetni a központilag generált megosztásnak, a félelemkeltésnek. Ennek első és legfontosabb lépése, hogy Orbánnak menni kell, hiszen ezt az egész rendszert ő szabadította a nyakunkba úgy, hogy az előző választáson a Fidesz alig több mint 43 százaléknyi szavazatot kapott. A háborús hangulat helyett az építkezésnek kell következnie, a jogállami keretek pedig garantálják majd, hogy senki ne használhassa pártpropagandára a közmédiát, a sajtót.

2. válasz Szakértőink szerint a jelenlegi kormány százmilliárdokkal költ kevesebbet az egészségügyre a kelleténél. Emellett számos forrást nem a lehető leghatékonyabban használ fel, tehát van bőven teendő a területen. Az egyik legfontosabb, hogy a beszedett tb-járulékot a Fidesz egyszerűen átminősítette adóvá, így bármilyen célokra fordíthatja. Ez alapvetően helytelen, hiszen a munkavállalók annak tudatában fizetik a kiemelkedően magas járulékokat, hogy betegség esetén megfelelő színvonalú ellátást kapnak majd.

A valóság ezzel szemben teljesen más, aki kórházba kerül, gyakorlatilag a hálapénz rendszerében mozog, ami Nyugat-Európában elképzelhetetlen. Olyan egészségügyi biztosítóban gondolkodunk, amelyikben minden állampolgár egyenlő eséllyel fér hozzá a szolgáltatásokhoz, méghozzá magas színvonalon. Utóbbihoz elengedhetetlen az orvosok, nővérek, egészségügyi dolgozók kiemelkedő bérezése, hiszen ők működtetik a rendszert. Utána már lehet gondolkodni a különböző extrákat nyújtó piaci cégeken bevonásán, de először a biztos alapokat kell lerakni.

3. válasz A kérdés nagyon összetett, nem véletlenül vettek részt egyetemi kutatók professzorok a Jobbik-oktatási programjának a kidolgozásában. Továbbá nagyon fontos lenne látni azokat a gazdasági, kutatás-fejlesztési irányokat, amelyekre Magyarország koncentrál, nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hova pozícionálja magát az ország egy olyan jövőben, ahol az informatikai tudás lesz a fontos és egyre inkább automata-rendszerek veszik át az emberek helyét, szerepét a termelésben, gyártásban.

Emiatt azt vallom, hogy a lexikális tudás mellett egyre inkább felértékelődnek a gyakorlati és informatikai ismeretek, fontos, hogy végzettségtől függetlenül átfogó tudással rendelkezzenek a tanulók. (Ők maguk egyébként ugyanezt fogalmazták meg.) Konkrét terveink vannak, hogyan segítjük a gyerekeket a pályaválasztásban már általános iskolától. Olyan gyakornoki rendszert vezetünk be, ahol a tanulás mellett megismerkedhetnek a különböző szakmákkal. Ugyanezt tervezzük a felsőoktatásban is, még szorosabbra fűzzük az egyetemek, főiskolák és a cégek, vállalatok kapcsolatát.


Falta Péter (Momentum)

1. válasz A Momentum egyik legfontosabb célja a politikai béke helyreállítása, hiszen Magyarország csak akkor tud fejlődni, ha közösen cselekszünk, a közös cselekvés alapja pedig a nyugalom és a kölcsönös bizalom. Ezért első lépésben megszüntetnénk a politikai propaganda minden formáját a közmédiában, a fizetett hirdetésekben és az utcákon. Második lépésben olyan pozitív kezdeményezésekkel építenénk újra a megosztott közösséget, mint a Momentum által 2017. augusztus 20-án bemutatott Cselekvés Körei.

Emellett pedig minden törvényjavaslatunkban, intézkedésünkben, kinevezésünkben konszenzusra törekednénk az összes többi párttal, bevonva a társadalmi szervezeteket, civil szervezeteket és egyházakat is a munkánkba. Hiszünk benne, hogy bár Orbán Viktor politikája a mindannyiunkban egyenként és a közösségben meglévő kicsinyességre és ösztönös elzárkózásra, félelemre épít, mindannyiunkban ott van a nagylelkűség és a szeretet is, a mi politikánk alapja pedig ez lesz.

2. válasz A Momentum rendelkezik a legrészletesebb programmal az egészségügy helyzetének javítására. Programunk 35 oldalon keresztül részletezi elképzeléseinket. A Momentum célja, hogy a magyar egészségügy legyen elérhető, korszerű, kezdődjön a megelőzéssel és állítsa a beteget a középpontba. Néhány példa intézkedéseinkre:

  • A csoportpraxisok bevezetésével elérhető, minőségi ellátást nyújtunk mindenkinek és az egynapos sebészeti ellátások elterjesztése miatt sokkal kevesebbszer kell majd kórházba feküdni.
  • Újjáépitjük a háziorvosi rendszert: a háziorvosokat modern eszközökkel látjuk el és adminisztratív, asszisztensekkel, védőnőkkel tehermentesítjük
  • Mindenki számára hozzáférhetőek lesznek a kórházak minőségi mutatói.
  • Úgy alakítjuk át a finanszírozási rendszert, hogy a kórházak a jó teljesítményben és a gyógyulásban legyenek érdekeltek.
  • Szabadnapot biztosítunk a szűrővizsgálatra.
  • Leépítjük a hálapénz a rendszerét: megfizetjük az orvosokat és digitalizációval átláthatóvá tesszük a rendszert
  • 3. válasz A mi célunk, hogy az oktatás és a magyar emberek tudására épülő gazdaság legyen az ország fejlődésének motorja. 5 fő célunk van: méltányos és hozzáférhető oktatás mindenkinek, a világgal lépést tartó digitális és személyre szabott oktatás, autonóm és felelős szereplőkre épülő decentralizált közoktatás, biztos háttér és kiszámítható jövő a pedagógusoknak és versenyképes felsőoktatás.

    Néhány példa intézkedéseinkre:

  • Megfizetjük a tanárokat, akik az ország hátrányos helyzetű térségeibe mennek tanítani
  • Újra 18 éves korig tart majd a tankötelezettség
  • Tágra nyitjuk az egyetemek kapuit ingyenes első évvel, emeljük az ösztöndíjakat, hozzáférhető kollégiumokat adunk
  • A világgal lépést tartó, digitális és személyreszabott oktatásban kritikusan gondolkodó, kreatív, tudatos fiatalokat nevelünk
  • A közoktatásban visszaállítjuk a szereplők autonómiáját, visszaadjuk az iskolákat a helyi közösségeknek
  • Fejlesztjük a pedagógusképzést, jobb munkakörülményeket biztosítunk

  • Nemény András (MSZP-Párbeszéd)

    Nemény András
    Mészáros Zsolt

    1. válasz Akik közelebbről ismernek, tudják, sohasem hagytam, hogy szűk környezetemet megmérgezze a politika. A baráti társaságomban is többen többféleképpen gondolkozunk a világról, mégsem okozott ez soha gondot. Valószínűleg a kérdés sem merülne fel, ha a miniszterelnök nem az állandó harcra, és az ehhez kapcsolódó gyűlöletkeltésre alapozná a politikáját. Meggyőződésem, Orbán távozása után a konzervatív gondolkodású emberek is vissza fognak térni a hagyományos keresztény értékekhez, amelyek között a kirekesztés, a megbélyegzés és a másik megfenyegetése, félelemben tartása nem szerepel.

    Navracsicsról, Pokorniról nem tudom elképzelni, hogy az orbáni utat folytatnák. Április 8-nak ez az egyik, a jövő szempontjából talán legfontosabb tétje!

    Addig viszont meg kell mutatnunk, hogy a politika másról is szólhat. Leginkább arról, hogyan lesz olyan jövője gyermekeinknek, amit megálmodunk nekik, hogyan lesz méltó ellátása idős hozzátartozóinknak, hogyan tudunk minőségi életet biztosítani a családunknak. Aki ezekkel foglalkozik, annak nincs ideje gyűlölködni. Én a munkaterápiában hiszek.

    2. válasz Mint 1-es típusú cukorbeteg rendszeres, életen át tartó kapcsolatot tartok az egészségüggyel. Így közelről látom, hogy milyen nehéz körülmények között, erőn felül teljesítenek az itt dolgozók. Nem őrajtuk múlik, hogy többségünk számára negatív élmények kötődnek a kórházakhoz, orvosi rendelőkhöz. Már ha egyáltalán vannak nővérek, orvosok. Hisz jól tudjuk, sok helyen a drága gépek sem működnek, mert aki kezelné őket, Ausztriában van. Mint ahogy azok a betegek is, akik megtehetik. Több fideszes képviselőt ismerek, aki csak a határ túloldalán hajlandó megműttetni magát, mert fél a kórházi fertőzésektől, szövődményektől. De ami igazán tűrhetetlen, hogy itthon is csak a pénzen múlik, ki hányadik a sorban egy csípőműtéten vagy akár dialízises kezelésen. Ezen sürgősen változtatni kell!

    Első lépés a jelentős béremelés, amihez hozzá tartozik a hálapénz felszámolása is. Helyre kell állítani a mindenkire kiterjedő egészségbiztosítást, és a jobban finanszírozott háziorvosi rendszert. Korszerű rohamkocsik beszerzésével fejleszteni kell a mentőszolgálatot. Be kell vezetni a szociális alapon nyugvó gyógyszer-támogatási rendszert. Nagyon sok elképzelésünk van még, de mindennek feltétele, hogy az egészségügy előnyt élvezzen az értelmetlen állami beruházásokkal szemben!

    3. válasz Olyan iskolákra van szükség, mely a gyerekek életkorához igazítva tanítja meg őket tanulni, tudásukat kreatívan használni. Nemcsak rendesen írni, olvasni, számolni, de idegen nyelven kommunikálni és a digitális eszközök biztos és biztonságos használatára is.

    Ma ehhez képest túlterhelt gyerekek nehéz táskákban használhatatlan tudást cipelnek, olyan iskolákba, ahol néha pénz hiányában a telefon is ki van kapcsolva.

    Ezért az oktatásra szánt keretet növelni, az óraszámokat pedig csökkenteni fogjuk, úgy, hogy a Nemzeti Alaptantervben a sok bemagolnivaló adat helyett a használható tudást helyezzük előtérbe. Csak így érhetjük el, hogy a gyerekeknek legyen ideje pihenni, feltöltődni is.


    Németh Ákos (LMP)

    Németh Ákos

    1. válasz: Egy normálisan működő országban nem ilyen átpolitizáltak a mindennapok. Nagyon jól látszik, hogy jelenlegi kormány azon dolgozik, hogy a politika a mindennapjaink része legyen, sőt hogy a szekértáborok közti szakadék egyre áthidalhatatlanabb legyen. Teljesen egyértelmű, hogy a kormány propagandának a következménye a jelenlegi közhangulat.

    Feladatunk a gyűlöletkeltő propaganda visszaszorítása mellett, a normális közéleti párbeszéd kialakítása. Minden oldalt meg kell hallgatni, mert különben nem lehetséges a nagy többség számára elfogadható álláspont kialakítása. Első lépésként véget kell vetni a politikai hisztéria keltésnek és az érdemi problémákkal foglalkozni!

    2. válasz: Az állami egészségügy spontán leépülése riasztó méreteket ölt: az orvosok, az ápolók és a tehetősebb betegek tömegesen hagyják el a rendszert. Első és legfontosabb lépésként, önálló egészségügyi minisztériumot hozunk létre. Méltányos és átlátható finanszírozási viszonyokat teremtünk. A magánszolgáltatások körének bővülését elfogadjuk az állami ellátórendszer kiegészítőjeként, a szerepek és felelősségek világos elhatárolása alapján. Elérjük, hogy az ágazatban mindenki egy munkahelyen, egy jogviszony keretében legálisan jusson kiszámítható és kielégítő jövedelemhez.

    A hálapénz nem csak önmagában káros: egyszerre oka és következménye az ellátórendszer rossz hatásfokú, lassú és kiszámíthatatlan működésének, ezért fel kell számolni! A népegészségügyi programokban kiemelt szerepet szánunk a depresszió és a pszichoszomatikus zavarok felismerésének, a függőségek (drog, alkohol) megelőzésének és kezelésének. A problémákat fel kell tárni és szembenézni velük, csak így tudjuk megoldani őket!

    3, válasz A minőségi oktatás a jövőnk záloga, ezért az oktatásügy részesedését a költségvetésben duplájára emeljük. Véget fogunk vetni a közoktatás politikai kézivezérlésére tett sikertelen, erőszakos kísérletének. Az iskola egy-egy település életében a legfontosabb közösség-szervező erő – sorsáról a végső döntés a helyi társadalmat illeti. Azonnali béremelést kezdeményezünk a kezdő pedagógusok részére. Az iskolaigazgatóknak visszaadjuk munkáltatói és gazdálkodási jogaikat. Az oktatást-nevelést rábízzuk a pedagógusokra.

    Egy gyorsan változó világban az iskola elsősorban tanulni tanítson, az önálló tájékozódáshoz, problémamegoldáshoz és kooperációhoz szükséges ismeretekre helyezze a hangsúlyt! Ahol csak egyetlen iskola van, ott elvárjuk, hogy az a fenntartó jellegétől függetlenül világnézetileg nyitott és sokszínű képzést nyújtson. A szombathelyi felsőoktatás korábbi nívójának visszaállításában aktívan részt kívánunk vállalni, hogy városunk valóban egyetemi város legyen, pezsgő hallgatói élettel.


    A többi jelölt nem válaszolt kérdéseinkre. Ők azok:

    Bazsó Sándor János (Közös Nevező)

    Fábián Balázs Pál (CSP)

    Dr. Hende Csaba (Fidesz KDNP)

    Horváth Csaba (MCP)

    Horváth Gábor (SZEM Párt)

    Koller Krisztián (MENDELE Párt)

    Megyeri László (KÖSSZ)

    Szakály Gábor (hajrá Magyarország!)

    Szeidel Petra (Összefogás Párt)

    Vágner Gabriella (NP)

    Viszlayné Pavelkovits Petra (MKKP)

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Választás 2018

    Tovább az oldalra