Közélet rovat
1
Már negyedik alkalommal báloztak a mérnökök Szombathelyen
A Vas Megyei Mérnöki Kamara jótékonysági bált szervezett a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubjában.
1
Tényleg indokolni kell a közgyűlés összehívását az önkormányzati törvény szerint
Megkérdeztük Szombathely jegyzőjét a jogszabályokról.
25
A Tiborcz-féle Elios volt üzleti partnerei állnak a szombathelyi lámpacserék mögött
Mégis felvette a város az 1,14 milliárd forintnyi hitelt.
21
Czeglédy Csaba: „Emelt fővel állok a bíróság elé”
„Kiderülhet, van-e magyar jogállam” - mondta a hvg.hu-nak a szombathelyi politikus, miután az ügyészség vádat emelt ellene.
2
Egyre több a külföldi hallgató a magyar egyetemeken
Öt év alatt több mint másfélszeresére nőtt a Magyarországon tanuló külföldi egyetemisták aránya.
8
Állítsák le a szombathelyi közvilágítási lámpák cseréjét! - kéri az Éljen Szombathely-frakció
Független szakértői vizsgálatot kérnek nyílt levelükben.
18
Csendben elkezdték kicserélni Szombathelyen a világítótesteket, terjed a sötétség
Senki nem akarja megmondani, ki újítja fel a közvilágítást a városban, és hogy mennyibe kerül. Az eredmény viszont minimum kétséges.
2
Magyar Nemzet néven folytatja a kormánypárti Magyar Idők napilap
Az eredeti Magyar Nemzet tavaly áprilisban szánt meg, miután Simicska Lajos felszámolta médiabirodalmát.
2
Hende Csaba egy év alatt egy balatoni lakással és 14 millióval gazdagodott
Viszont megvált velemi nyaralójától és autójától is. A vasi országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozataiba néztünk bele.
Mészáros Lőrinc ZÁÉV Zrt-je felújította a zalaegerszegi kórház egyik épületét is
A napokban befejeződött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kardiológiai és pulmonológiai osztályát is befogadó épületének éveken át félbemaradt felújítása.
1
Évekig nyeli az ideget a letartóztatott, mire megkapja a büntetését
A magyar hatóságok előszeretettel használják az egyik legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást, pedig sok esetben nem lenne indokolt.
3
Képviselői keret segítségével újulhat meg az oladi kilátó
Balassa Péter (Jobbik) ajánlotta fel az összeget, és várja mások segítségét is.
Szombathelyi Momentum: Modern, európai várost szeretnénk
A fiatal párt is értékelte az ellenzéki jelöltállítást és vázolta elképzeléseit az önkormányzati választás kapcsán.
5
A szombathelyi Fidesz az ellenzéki jelöltekről
„A bukott baloldal szombathelyi törpepártjai”-ról beszél a kormánypárt.
16
A lakossággal közösen akarják vezetni Szombathelyt az Éljen Szombathely! közös képviselőjelöltjei
Bemutatkoztak a széles körű választási szövetség polgármester- és képviselőjelöltjei.
2
Szombathelyen Nemény András az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltje
Pénteken jelentették be egy sajtótájékoztatón.
17
A Fidesz szerint a Haladás-stadion jót tett az ingatlanáraknak
Egy baloldali képviselő viszont kártalanítaná a környéken élőket.