Kultúra rovat
Az utolsó lemez, amin Benkő László játszott: most jelenik meg az Omega 17. stúdiólemeze
Ezt nagyon meredeken intézte az élet - mondta Kóbor János.
Velembe látogatott a Nemzeti Színház Törőcsik Mari 85. születésnapján
A járványhelyzet miatt csak tízen lehettek ott, de az egész társulat nevében köszöntötték a Nemzet Színészét.
Elhunyt az ország egyik legismertebb mosolygyártója, Böröndi Tamás
Tragikus hírrel zárja évadát a Vidám Színpad.
Isten éltesse a ma 85 éves Törőcsik Marit!
A Velemben élő színművésznőt Szombathely városa is felköszöntötte.
A szombathelyi Stekovics Gáspár fotója is a legjobbak közé került egy országos fotópályázaton
November 29-ig lehet szavazni a Kiss Mari színésznőről és András Ferenc filmrendezőről készült portréra.
9
Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa
73 éves volt, három nap után követte Benkő Lászlót.
Előadások híján mókás videókkal szórakoztatnak a Weöres Sándor Színház színészei
Ha már bizonytalan időre nélkülöznünk kell a színházat, most így próbálnak kompenzálni. Garantáltan mosolyt csalnak az arcokra!
7
Szörényi Levente nagyon nekiment Bródy Jánosnak
„Eddig nem látott mélységekbe pengette le magát” – mondja egykori zenésztársáról.
Kihirdették a szombathelyi AGORA Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivál győzteseit
A járványügyi korlátozások miatt a verseny és az eredményhirdetés is online zajlott.
2
Elment Benkő László, aki a szocreál Magyarországon kaput nyitott a nagyvilág felé
Amikor 1968-ban összefutottunk abban a budapesti bérlakásban, ő nem tudta, hogy idáig jut, én pedig pláne nem, hogy halála alkalmából írok róla. Aztán így alakult: viszlát, Laci.
7
Meghalt Benkő László, az Omega szombathelyi származású zenésze
A szomorú hírt a zenekar jelentette be.
Lesznek nehézségei a szombathelyi AGORA-nak, de sok programot online is meg tudnak tartani
Horváth Zoltán, az AGORA igazgatója már most számol vele, hogy nem csak egy hónapra kellett bezárniuk az intézményeket.
1
Törőcsik Mari bejelentette, hogy végleg elbúcsúzik a színháztól
Vége. Befejeztem - mondta a Velemben élő színésznő egy interjúban.
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár is bezárt
Viszont nem minden szolgáltatás szünetel, sőt még könyvterasz is nyílik a bejárat előtt.
December 10-ig minden előadás elmarad a szombathelyi Weöres Sándor Színházban
Kivéve a november 10-i előadást. A színház közleménye.
1
Holttér – a körmendi zenekar, akik elmondhatják magukról, hogy tolták a Lord szekerét
A feltörekvő kisvárosi csapat tagjaival beszélgettünk, akik nemrég profi videoklippel jelentkeztek egy csodaszép körmendi helyszínről.
16
David Attenborough új filmjét tulajdonképpen kötelességünk megnézni
Miközben mi vírusokkal, könyvdarálókkal és Dér Heni vetélésével foglalkoztunk, a 94 éves természetfilmes nagymester csinált egy filmet arról, hogyan írtjuk ki saját magunkat.
Mi jön a Jordán-korszak után? – Szabó Tibor a Weöres Sándor Színház új irányairól
„Én nem játszom cinkelt kártyákkal” – A szombathelyi színház megválasztott új igazgatója volt konyhastúdiónk vendége.