70 százalékos részvétel és 500 ezer taktikai átszavazó kell a Fidesz legyőzéséhez

A Közös Ország Mozgalom nyilvánosságra hozta mind a 106 körzet legesélyesebb ellenzéki jelöltjét, a Vas megyeieket is.

A múlt héten, több közvélemény-kutató adatai alapján írtuk meg Taktikai szavazás: több kutatás eredményeként itt vannak az esélyes Vas megyei képviselőjelöltek 2018. March 31. 11:07 , hogyan lehet esélyes az úgynevezett taktikai szavazás, köztük volt a Közös Ország Mozgalom és Márk-Zay Péter, a nemrég megválasztott hódmezővásárhelyi polgármester listája is.

Közös Ország Mozgalom sajtótájékoztató
Forrás: Index.hu

Most egy közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy egységesítették ezeket a listákat, és be is mutatták azt - írja az Index. A listát itt lehet megnézni, Vas megyében nem változott a helyzet, itt őket tartják az esélyes ellenzéki jelölteknek:

  • 1. válaszkerület (Szombathely): dr. Nemény András (MSZP-Párbeszéd)
  • 2. választókerület (Sárvár és környéke): dr. Horváth Attila (MSZP-Párbeszéd)
  • 3, választókerület (Körmend és környéke): Bana Tibor (Jobbik)
  • Márki-Zay nemrég azt is elmondta, hogy aki regisztrál az oldalon, az hírlevélben is megkapja majd, hogy az ő körzetében ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Ő arra biztat mindenkit, hogy egyéniben rájuk adják le a szavazataikat, amennyiben le akarják váltani a Fideszt, a listás szavazatukról pedig pártszimpátiájuk alapján döntsenek.

    Volt egy konkrét kérése is: azt mondta, aki a német nemzetiségi listán ad le szavazatot, azt kéri, hogy iratkozzon le a német nemzetiségi listáról, mert ott van egy fideszes jelölt:

    Ha arról elegen leiratkozunk, egy jelöltet elvehetünk a korrupt Fidesztől

    - mondta.

    Legalább 70 százalékos részvétel és legalább 500 ezer átszavazó kell a Fidesz leváltásához,

    mindenkinek ajánlja, hogy a legesélyesebb jelöltre szavazzon, pártállástól függetlenül tette hozzá a taktikaiszavazas.hu-tól Sanyó Ádám.

    Balázs Péter a V18-tól azt mondta, 2014-ben 10 körzetet hozott el az ellenzék, ők most már az elején 25 körzetben láttak jó esélyt a fideszes jelölt legyőzésére, végül mostanra 53 körzetben mondják biztosan, hogy jó szívvel lehet ajánlani a szavazóknak, hogy szavazzanak a legesélyesebb ellenzéki jelölre. Ebből 20 MSZP-s, 16 jobbikos, 9 DK-s , 4 LMP-s, 2 együttes, 2 független jelölt van.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Választás 2018