Mostanában több pozitív, s több negatív véleményt lehet olvasni kávézókról, éttermekről pizzériákról a nyugat.hu-n. Ezen kis glosszával a sort akarom bővíteni, megosztva nem éppen pozitívnak mondható véleményemet legutolsó tapasztalatomról.
Általában péntekenként este a hétköznapokat búcsúztatóul, népes kis társaságunkkal felkeresünk egy-egy szombathelyi kávézót, esetleg szolidabb éttermet, melynek igazi célja, hogy a hét fáradalmait egymással megosztva, a jó öreg Dallas sorozat hiányában -mint az ifjú gyermekkorunkban lenni szokott - eltöltsünk egy kellemes estét.
Nem történt ez másképpen legutóbb sem. Felkerekedtünk, s bátorkodtunk városunk legújabb pizzériáját kipróbálni. Bár ne tettük volna! Igaz, hogy jót még nem hallottunk a csodálatos külsővel rendelkező "vendéglátó egységről", azonban tudván, hogy nem vagyunk mi kritikusok és az igényeink sem nagyok, elmentünk egy kellemes vacsorát elkölteni. Nem okozott meglepetést csomagolás terén a helység, amilyen szépen felépítették kívülről, ugyan olyan jól kialakították belüről. Az ember úgy érezte magát bent, mintha kint ülne- köszönhető a nagy divatnak örvendő natúr fa asztaloknak és székeknek, valamint a nád dekorációnak. Az elején feledve - társaságunk egyik tagja által személyesen megszerzett - korábbi rossz tapasztalatot, értelmesnek tunő pincérünknek előadtuk gyomrunk vágyait. Mint az az összes hasonló helyen lenni szokott az ital perceken belül mindenki előtt az asztalon gyöngyözve várta, hogy szomjunkat olthassa. Történt minden úgy, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, de csak egy darabig.
Beszélgettünk, ittunk, beszélgettünk, ittunk,.... éheztünk. Ennyit pizzériában, de még étteremben sem vártunk soha, pedig sok-sok éttermet megjártunk külön-külön, de együtt is. Persze tudtuk, tudjuk, hogy telt ház mellett nincs gyorsan kész a vacsi. De ennyire? Jobb helyeken a sűrű elnézés kérés mellett a több, mint fél órás várakozás után a számlán csak az ital árai jelennek meg, az étel ilyen esetben a tulajdonos "ajándéka". De mi ezt nem vártuk el, mi nem vártunk mást csak szakácsok csodálatos munkájának eredményét. De azt várhattuk! Aztán láss csodát! Tényleg a gasztronómia remekeivel találkozhattunk. Mind a tálalás, mind az ízek terén tényleg elégedettek voltunk. Miután kávénkat is elfogyasztottuk, s határozott távozási kényszereink voltak fizetésre került a sor. Magas inteligenciájú pincérünk elfelejtette megkérdezni, hogy külön vagy egybe számolhat-e, elporzott a számláért. Mivel ez máskor sem volt probléma, ha külön-külön kívántuk számlánkat rendezni, s ennek szavak formájában hangot is adtunk - ezt elfogadva akár pincér urak, akár pincér hölgyek segítettek. S ez nem is olyan rossz nekik, mert külön-külön kapott honoráriumot tőlünk segítségéért. Szóval megkértük szolgálatunkra kirendelt pincérünket, hogy segítsen személyekre bontani számlánkat. Erre zselés hajú barátunk, kinek nemiségének határozott megállapítására szolgáló testrésze már asztalunk sarkát érte - nem kis megbotránkozást keltve bennünk - megkérdezte " Ezt muszáj?" S ezek után a saját jegyzetét odarakva, az árait melléírta, s monda, hogy rendezzük így magunk között. A meglepetéstől szólni nem tudtunk, csak meredtünk egymásra, míg páran közülünk faarccal fizettek, bár utólag ők is bevallották, hogy ez nekik is meglepő volt, több mint meglepő. Mit tehettünk volna? Esténket éjszakába nyúló könnyű kis sétával fejeztük be, s közben az járt a fejemben, hogy vajon ezt hol oktatják? Egyáltalán, oktatták ezt neki? És kellett ez a fajta újdonság?
-sasa-
