Nem bírt török ellenfelével a Haladás

Felkészülési mérkőzésen a Szombathelyi Swietelsky-Haladás 0-0-át játszott a török Kasimpasával – írja a klub hivatalos honlapja.

Mészöly Géza a török első osztály legutóbbi hetedikje ellen azoknak adott lehetőséget, akik a bajnokikon kevesebbet vagy egyáltalán nem szerepeltek. Pályára lépett Sasa Popin is, az élő szerződéssel rendelkező szerb-magyar csatár egyelőre a vasiakkal edz, ám nagy valószínűséggel majd az NB II-es Sopronban futballozik kölcsönben.

Harcosan kezdtek a csapatok, a szombathelyi akciók főleg a jobb oldalon futottak, ám a beadások legtöbbször nem jutottak el a címzetthez, vagy ha igen, nem sikerült komoly helyzetet kidolgozni. Főleg mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, fél óra elteltével Tóth Martin 30 méteres szabadrúgását Hegedűs hét méterről a felső lécre fejelte.

Szünet után is folytatódott a küzdelmes, párharcokban bővelkedő összecsapás. A 61. percben egy bal oldali beadásról nem sokkal maradt le Popin. A 67. percben Tóth Martin 25 méteres szabadrúgását védte a török kapus. Sorra cserélte be Mészöly Géza a fiatal akadémistákat. A hajrában a vasiak többször is megkeverték a török védelmet, de ziccerig nem jutottak.

Mészöly Géza, Haladás: – Örülök, hogy az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok az első perctől kezdve motiváltan futballozta, sokat kommunikáltak a pályán és ugyan a hajrára kicsit elfáradtak, a meccs remekül szolgálta a felkészülést. Labdarúgóim bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Nagyon jó erőpróba volt a mérkőzés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló