Olvasom, milyen sokba kerül a felsőoktatás. No, persze nem arról ír a szerző, hogy a felsőoktatás mennyibe kerül, hanem arról, mennyibe kerül a továbbtanulás. A vonat nem olcsó, bár az IC Kelenföldig 2175 forintért viszi a diákot, nem pedig a cikkben közölt összegért, a BKV havi bérlet se 3650 forint, hanem 2950, de ne legyünk kicsinyesek. A tanács, hogy járjunk autóval, elég morbid, hiszen nem minden diáknak van olyan autója, mely alkalmas ilyen hosszú utak megtételére, arról nem is beszélve, hogy az autónak fenntartási költségei is vannak. A továbbtanulásban azonban nem ez a legdrágább.
A felsőoktatás akkor kezdett drágává válni, amikor a századfordulón többszörösére emelték a felsőoktatásba beiskolázható létszámot. Ennek nyilván politikai okai voltak, így akarták láthatatlanná tenni a növekvő munkanélküliség és a katonaság megszűnése miatt utcára kerülő fiatalok hadát. Ma a felsőoktatásban résztvevők mintegy kétharmada valamilyen szakközépiskolát végigbukdácsolt, írni-olvasni alig tudó diák. Ezek képzése nem kevés pénzt emészt fel. Erre már mondhatjuk, ezért drága a felsőoktatás. Szerencsénkre ezek a kiadások közvetlenül az államot terhelik, mi legyünk nagyvonalúak, mondjuk, hogy ez nem érdekel bennünket, legfeljebb négyévenként leváltjuk a kormányt.
Nézzük meg hogy néz ki ugyanez a helyzet a diák szemszögéből. A fent említett képességű fiatal választhat, milyen intézményben tanul tovább. Választhat egy olyan főiskolát, aminek nulla a presztízse (szerencsés esetben ezért még utaznia se kell), ezt el is fogja végezni 3, esetleg 4 év alatt. Utána jó esélye van, hogy munkanélküli lesz, így aztán haladékot kap a diákhitel visszafizetésére. Ez a jó hír. A rossz hír viszont az, hogy egész életében csalódott lesz, hiszen nem érti, miért nincs kereslet a piacon arra, hogy éppen ő tanítsa a jövő generációit írásra és olvasásra. Ha szülei összeköttetései révén mégis sikerül elhelyezkednie árufeltöltőként vagy pénztárosként a Tescoban, akkor pedig a diákhitelt kell törlesztenie, ami szintén nem egy álom.
Ennél csak az a rosszabb, ha példánk gyermeke bekerül egy patinás, komoly presztízzsel bíró intézménybe. Ha ráadásul ez pl. Budapesten van, akkor valóban jönnek a napi költségek, melyek bizony megterhelik a szülő pénztárcáját. A kérdés az, mennyi ideig csinálja ezt a nebuló. A műszaki képzésben már meghonosított Bsc fokozatot 3 helyett 6-7 évig is próbálgathatja megszerezni. Az első két év eltelik a fővárosi bulizóhelyek feltérképezésével, a következő négy évben megy előre másfelet, a végén pedig kiderül, hogy elfelejtette letenni a nyelvvizsgát, így úgyse kaphat diplomát. A tisztességesebbje hamarabb feladja, így nekik nem is fog annyiba kerülni.
Szerencsére vannak olyan diákok is, akik a középiskolában már bebizonyították, hogy van kedvük tanulni, valami érdekli is őket, céljaik vannak, rendelkeznek önfegyelemmel, és legalább a saját érdeklődési területükön rendelkeznek azokkal az alapvető ismeretekkel, melyekre a felsőoktatás alapozhat. Nekik is sokba kerül a továbbtanulás. Igaz, ők visszakapják a tandíjat, kapnak ösztöndíjat, mégis ők az igazi vesztesek. Van úgy, hogy be se kerülnek a főiskolára vagy egyetemre, mert a szülő úgy gondolja, nem képes biztosítani a feltételeket. Ha bekerülnek, akkor pedig nem értik, mit keresnek ott azok a társaik, akiket már a szakközépből is majdnem kirúgtak, akikhez a felsőoktatatás színvonalát kényszerűen lesüllyesztik. Ők azt veszítik, hogy kevesebbet fognak megtanulni, mint amennyit akkor tanulhatnának, ha a rendszer nem lenne ilyen drága.
Egyetértek a cikk szerzőjével, nem olcsó a felsőoktatás, se a benne való részvétel. Az okokat azonban másban látjuk.
Tisztelettel:
Borossay Béla
Budapest
belabo_KUKAC_c2_PONT_hu
Borossay Béla
belabo_KUKAC_c2_PONT_hu
