Nemrég fotós kollégámmal útra keltünk, Szombathelyt északi irányban elhagyva egészen Chernelházadamonyáig, a várostól 31 kilométerre fekvő kis vasi településig jutottunk. Látni akartuk Vas megye egyik legfurcsább nevű faluját.
A település határában a névtáblát figyelmeztető felirat kíséri: a faluba érkezőket kamerával figyelik. Talán szükséges rossz, de az tény, hogy amikor ott jártunk, a település nyugodtnak tűnt. Kivéve az első házak egyikét: a falon több üzenet virított, jelezve, hogy az ott lakóknak meggyűlt a baja „késes Jancsival” és más, az általuk „féregnek” és „szarháziaknak” titulált emberekkel. A kerítésen a Nemzeti Önvédelmi Mozgalom logója is ott volt, jelezve, hogy a területet lendítő kezek óvják.
Azért valahol ironikus, hogy a falu szélén a széljobb marginális szerepben tetszeleg. Már-már a magyar rögvalóság megtestesülése, ami egyszerre elgondolkodtató és megmosolyogtató. Valahogy az egészséges nemzettudatot nem sikerült elsajátítanunk az elmúlt évszázadok során.
Innen tovább indultunk, az út pedig egy Y-elágazásban ért véget. Balra hosszabbnak tűnt a település, így arra vettük az irányt. Bezárt posta, megszűnt kisbolt, önkéntes tűzoltók, játszótér és gémeskút is akad. A falusi élet apró részletei mind láthatóak voltak.
Próbáltunk szóba elegyedni a helyiekkel is, ám az első két ember, akikkel találkoztunk, osztrák bevándorló volt, akik a németen kívül mást nem beszéltek, és beszélgetni sem akartak. A kameránkra viszont rendkívül érzékenyek lettek, így a továbbhaladás mellett döntöttünk.
Itt jött a második felismerésünk Chernelházadamonyán, méghozzá az, hogy hiába beszélünk több nyelvet, ha az osztrákok csak a kameránkra izgulnak rá, de arra nagyon.
A kastélyszállón túl egy hazaérkező hölggyel találkoztunk, aki nemrég költözött ide az egyik szomszédos megyéből. Segítőkész volt, elmondta: „Itt harapni lehet a csendet.” Ez egyszerre nyugtató és vicces élmény, hiszen váratlan idegenek felbukkanása kicsit feszültté teheti a települést.
A kellemes beszélgetésen túl egy darabig idegenvezetőnk is lett a hölgy, s bár a szomszédokat nem tudta rávenni a mesélésre, elvezetett minket a falugondnok házához. A kerítés önmagában műalkotásként is megállná a helyét; sajnos a gondnokot nem találtuk otthon. Visszafelé még megtekintettük a haranglábat, majd kipróbáltuk az Y-elágazó másik ágát, ami rövidebbnek bizonyult, és végül az erdőbe vezető földúton fordultunk vissza.
A faluban jól megfigyelhető a magyar falvak kettőssége: az omladozó házak mellett újépítésű „paloták” is vannak, egyszerre jelenítve meg a múltat és a jelent. És, ha már a múlt, akkor nézzük, hogyan jött létre Chernelházadamonya:
A település története röviden:
Chernelházadamonyát 1925-ben hozták létre Csernelháza és Damonya egyesítésével, ideiglenesen Chernelháza néven. A végleges név a Chernel nemesi család tiszteletére született. A Kukucsa-majorban 1952-ben római kori sírokat és urnákat találtak, bizonyítva a terület régi lakottságát.
Damonya neve a szláv Damján névből ered, első birtokosai az Osl nemzetség tagjai voltak. A falu történetében jelentős szerepet játszott a Damonyai család és a johannita-lovagrend, akik vám- és harmincadmentességet biztosítottak a lakosoknak. Chernelháza neve először 1436-ban jelenik meg írásban, a Chernel család birtokában spanyol mintájú juhtenyészet és országos hírű ménes működött.
A két falu fokozatosan egybeolvadt, és a közigazgatási egyesítés után 1930-ra már 477 lakos élt az egyesített településen, kialakítva a mai közösséget, amely a múlt és a jelen emlékeit egyaránt őrzi.
