November közepe már nem feltétlenül tartogat kirándulóidőt, most sem volt meg a vénasszonyok nyara fíling. Fotós kollégámmal azonban megint túlságosan kötöttnek éreztük a szerkesztőségi létet, így nekivágtunk egy újabb túrának. Az Őrség kapujáig meg sem álltunk.
Iváncra beérve az egykori Sigray-kastély előtti kis parkolóban hagytuk hátra az autónkat. Az épület jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Fogyatékosok és Időskorúak Otthona nevű szociális otthon. A kastélykertben pedig ott magasodik Magyarország legnagyobb és legidősebb tulipánfája. A fásszárú matuzsálem a feltételezések szerint 235 éves lehet.
Innen a kastéllyal szemben található Millenniumi Parkba vezetett az utunk, hogy megsimogassuk Cézár buksiját. Az életnagyságú bronzszobor egyébként gróf Sigray Antal kedvenc kutyáját ábrázolja. A parkban érdemes elidőzni, több szobor is található itt, köztük egy Nepomuki Szent Jánost ábrázoló, illetve akad emlékoszlop és szökőkút is.
Aztán kezdetét vette a hazai érzés, mert a Thököly Imre utca felé vettük az irányt. Igyekeztünk megbarátkozni a helyi flórával és faunával, de ezúttal nem voltunk szimpatikusak a helyi kutyáknak és macskáknak. Ennél is rosszabb hír, hogy a pálinkafőzőt se találtuk meg.
Az utcában egyébként egymást követték a kisebb-nagyobb családi házak, majd hirtelen egy focipálya tűnt fel kis épülettel. Azt már Gyarmati Tibor polgármestertől tudtuk meg, hogy a csapat megszűnt. Haladtunk hát tovább és a focipályától nem messze egy kis völgyes rész alján egy fahidat vettünk észre, amit muszáj volt megnéznünk.
A túloldalon a templom, posta, régi telefonfülke szentháromságnál lyukadtunk ki – ránézésre mindhárom az Árpád-korból maradhatott ránk. A látszat azonban csalóka, mert a plébániatemplomot nem a középkorban építették, hanem 1909-ben. Bár így is bőven elmúlt már 100 éves, jóval régebbi hatást kelt.
Innen visszafelé indultunk a Kossuth Lajos utcán egészen a térképen kocsmaként jelölt épületekig. Az egykor szocreál egység ma már csak raktárként funkcionál, így az ivánci Anita-presszóba tértünk be elfogyasztani az aznapra rendelt védőitalainkat.
A kanyaron és a COOP-bolton túl a vendégház mellett egy leomlott házra lettünk figyelmesek. A polgármester elmondta, hogy 20 évvel ezelőtt egy budapesti illető vásárolta meg, de ahogy korosodott, egyre kevesebb ideje és energiája a klasszikus parasztházra.
Aztán a magas lábazatos, borospincés épületen megjelentek a hajszálrepedések, amelyek az esőzéseknek köszönhetően egyre nagyobbak lettek. Néhány éve végül egy téli, hideg napon a ház vendégház felőli homlokzata ráomlott az útra. A polgármester mindenkit értesített: a Katasztrófavédelmet, a rendőrséget és a Közút munkatársait. Az eset után majd egy napig félpályás útlezárás mellett mehetett a forgalom, ám másnap az utcafronti homlokzat is ráborult az útra. Így 24 óra leforgása alatt kétszer omlott az épület, amit végül a tulajdonos jóváhagyásával még aznap este le is bontottak.
Ivánc egy dimbes-dombos kis falu, kicsit olyan, mintha Isten a teremtés után a megmaradt erdőket is itt szórta volna szét a házak között. Bár a porták rendezettek, azért látszanak a szociális különbségek is. És persze nem csak régi látnivalók vannak, akadnak újak is – ilyen például az a ház, aminek az ablakából a horrorfilmekből ismert apáca „mosolygott” vissza ránk.
A polgármester szerint Ivánc
Gyarmati Tibor 2010 óta vezeti Iváncot, és a település ma egy takarékos, kétkezi munkára épülő, folyamatosan fejlődő önkormányzatként működik. A településnek ugyan megtakarításai nincsenek, de pályázati forrásokból előteremtik azt, amire szükség van. Így lesz saját rendezvénysátruk és hozzá sörpadjaik, illetve egy hasogatógép, amellyel a rászorulóknak és az időseknek tudnak segíteni.
Igyekeznek egységes arculatot teremteni: készülnek az utcanévtáblák, és minden lakó kaphat majd településcímeres házszámot, bár ezek kirakása nem lesz kötelező. Az Agrárminisztériumnál külterületi útfejlesztésre pályáztak, a játszóteret viszont saját kezűleg fogják felújítani.
Ivánc mára teljesen közművesített falu. Bár a nagymúltú focicsapat megszűnt, a polgármester szerint a közösségi élet újra erősödik: az elmúlt évek közönye után egyre többen térnek vissza a rendezvényekre. A legnagyobb gondot az elöregedő társadalom jelenti: az elmúlt közel három évben mindössze egyetlen gyermek született.
Ivánc története
Ivánc története az Árpád-korig nyúlik vissza: a települést először egy 1237-es oklevél említi. A középkorban az Iváczy család játszott meghatározó szerepet, akik nemcsak a falut, hanem Vas megye történetét is formálták. Címerük a mai napig része a község identitásának. Ivánc virágkora azonban a Sigray családhoz kötődik, akik a 18. századtól kezdve gazdasági, kulturális és társadalmi értelemben is fellendítették a települést. Kastélyuk, amelyet 1740-ben barokk stílusban építettek, majd később átépítettek, ma műemléki védelem alatt áll.
A 19–20. század fordulóján a Sigray-birtok modernizációt hozott: majorok, faüzem, gépház, az első helyi villanyvilágítás, melegvizes fürdő és korszerű közigazgatási épület létesült. A család szociális intézkedései – például a dolgozók támogatása és taníttatása – szintén jelentősen formálták a falu életét. A második világháború után azonban az államosítás mindent megváltoztatott: 1951-től a kastély szociális otthonként működött, a földek állami kézbe kerültek, majd a ’60–70-es évek szocialista átszervezései – iskola- és közigazgatási összevonások, a TSZ-ek egyesítése – gyökeresen átalakították a hagyományos paraszti világot, és Ivánc elveszítette korábbi térségi szerepét.
A rendszerváltás hozta meg a fordulatot: 1990-től a helyreállított önkormányzatiság és a gyors infrastrukturális fejlődés újra erőt adott a falunak. Néhány év alatt kiépült az ivóvíz-, szennyvíz-, telefon- és gázhálózat, ami megalapozta Ivánc megújulását.
