„Óh nyári est, mely forrón fűti vérünk” – hangzanak fel a megyeháza udvarán az idei karneválszínházi produkció első mondatai. Botos Éva mikrofont ragadva dalol, háta mögött a Homo Ludens Zenés Színpad tagjai asszisztálnak a mókához. A vígjáték alatt néhány tánccal kísért betétdallal rágják a szánkba a könnyed nyáresti komédia tanulságait.
Mert hát ne számítsunk nagy mélységekre. Egy karneváli darabnak nem is az a feladata, hogy elgondolkodtasson. A cél a szórakozás. Legyen instant, egy kis forró vízzel hígítható, azonnal fogyasztható, könnyen emészthető finomság. Aki nem számít másra, az nem csalódik. Na és persze ne hagyjuk le az egészről a tejszínhabot, a nagy neveket sem, melyek biztos sikert hoznak egy vidéki színházi produktumnak.
Idén a hab Jordán Tamástól, Molnár Piroskától, Hollósi Frigyestől, Szabó Győzőtől, Greifen stein Jánostól, Rezes Judittól és Horgas Ádámtól lesz igazán krémes. Na de lássuk az alapkonfliktust!
Komoly témánk lesz a szerelem…
A darab „ostoba vagy szerelmes embereket ábrázol” – mondja a prológusban Bezerédi Zoltán rendező a publikumhoz szólva. Mi pedig már mosolygunk magunkban: mintha lenne különbség…
A szerelem tárgya, minden bonyodalom okozója nem más, mint a titokzatos, gyönyörűséges Clizia, aki a család nevelt lánya, és az évek során oly csodálatos szépséggé cseperedik, hogy beleszeret apa és fia egyaránt. Elindul hát érte a versengés. A ház ura, azaz Jordán Tamás, szolgálójához (Szabó Győző) akarja adni nevelt lányát. Miért? A jól kifundált terv lényege az, hogy a nászéjszakán az általa választott vőlegény majd a kezére játszik, így a lámpa leoltása után ő bújik majd az ifjú helyett az ágyba.
