Ismét megfeneklett a szombathelyi Savaria Szálló ügye

Ahogy szimbolikus volt az 1915-ös építése, úgy szimbolikus a 2023-as haldoklása is.

Jó egy hónappal ezelőtt beszámoltunk Nemzetközi újságíró konferencia Olaszországban – Magyarország a szamárpadban 2023. April 24. 15:30 olvasóinknak, hogy miket láttunk és halottunk az olaszországi Perugiában a nemzetközi újságíró fesztiválon.

Azt viszont nem meséltük el, hogy mennyire rácsodálkoztunk a város irigylésre méltóan jó állapotban lévő régi épületeire. Hivatalok, lakóházak, múzeumok, vendéglátóhelyek százairól, ezreiről van szó, melyeket bizonyára ott sem egyszerű rendben tartani, sem műszakilag, sem anyagilag. Mégis sikerül valahogy.

A Hotel Rosetta szinte egyidős a Savaria Szállóval
Nagy Ákos Balázs

A programsorozat egyik helyszíne a Hotel Rosetta volt. Az 1922-ben épült szállodát is valahogy sikerült formában tartani: megoldották a modernizálást, a fűtést, világítást és a vizesblokkokat. Ha belépünk, körbevesz minket a múlt századforduló letűnt eleganciája, amit aztán nyilván bőségesen be is építenek a számlákba. Láthatóan gurul a bicikli.

Bevallom, erről az épületről jutott eszembe, hogy kérdezzünk rá, hol tart most a szerencsétlen sorsú Savaria Szálló ügye, amely életkorával és hangulatával egyaránt megidézi a Rosettát.

Utoljára akkor foglalkoztunk A Savaria Szállón dolgozó cég csak két hónapra foglalta le a közterületet 2022. October 06. 13:32 Szombathely ikonikus épületével, amikor a múlt év végén kordonnal körülvették. Többen a felújítás első jelét látták ebben, de mi már akkor óvatosak voltunk, különösen mivel az önkormányzattól azt választ kaptunk, hogy a cég csak két hónapra kért közterület-használati engedélyt.

Savaria nagyszálló 2022.10.06.
Túl szűk volt a kordon ahhoz, hogy komolyabb munkákat végezzenek az épületen
Mészáros D. Zsolt

Ennyi idő alatt nem lehet csodát tenni – gondoltuk, és nem is történt csoda. Gyakorlatilag semmi nem történt.

A kordont közben rég elbontották, a mozgás megszűnt, a magára hagyott épületen ugyanúgy lakatok vannak, mint az elmúlt 18 év során mindig.

„A magántulajdonban lévő egykori Savaria Szálló karbantartási munkálataival kapcsolatban a tulajdonos tud érdemben nyilatkozni, aki az épület fejlesztési terveivel egyelőre nem jelentkezett az önkormányzatunknál. Amint ez megtörténik, a fejleményekről természetesen tájékoztatni fogjuk a szombathelyieket.”

Ez a választ az önkormányzattól kaptuk, amikor arról érdeklődtünk, hogy mi most a helyzet az épülettel.

Ugyanakkor többszöri megkeresésünkre sem adtak választ arra, hogy

történtek-e egyeztetések az épület tulajdonosával?

illetve hogy

milyen mozgástere van az önkormányzatnak, ha a tulajdonos nem lép?

A Krosnow Property Kft. mint tulajdonos pedig - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - most sem reagált megkeresésünkre.

Így arra a következtetésre jutottunk, hogy újra megfeneklett a szálloda ügye.

A Savaria Szálló mint szimbólum

A Savaria Szálló több mint egy elhagyatott dekoratív épület Szombathely belvárosában. Amikor a 20. század elején felépült, szimbóluma volt a város akkori gazdagságának és prosperitásának, majd a háború után az elvágyódás, a polgári életérzés kis szigete maradt.

Savaria nagyszálló 2022.10.06.
18 éve van lakat Szombathely egyik legszebb épületén
Mészáros D. Zsolt

Mint oknyomozó cikkünkből Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 kiderült, privatizációs története jól jellemezte a vadkapitalista időszakot (a tulajdonosok gyakorlatilag véletlenül vásárolták meg az épületet), 2005-ös bezárása pedig egy korszak végét jelentette.

Ahogy az is szimbolikus, hogy 18 éve senki nem tudja, vagy nem akarja megoldani az ügyet, ami egyre jobban belesüllyed a politikai és a gazdasági ingoványba.

Még a 2019-es önkormányzati választás előtt Nemény András, az akkori ellenzék polgármesterjelöltje azzal kampányolt Nemény András: Vegye meg a város a Savaria nagyszállót! 2019. July 19. 12:13 , hogy a városnak meg kell vennie a nagyszállót. De aztán később, amikor eljött a politikai váltás, a városvezetés mégsem élt ezzel a lehetőséggel. Ez utóbbit a Fidesz-frakció fel is hánytorgatta A szombathelyi Fidesz a polgármestert ítéli el a Nagyszálló miatt 2020. January 22. 15:19 . Az a Fidesz, amely az előző nyolc évben szintén elmulasztotta rendezni az épület sorsát.

Hogy bonyolódjon a helyzet, időközben a képbe került Háttérbe húzódó, Tiborcz Istvánnal is üzletelő milliárdosé lett a Savaria Nagyszálló 2021. June 28. 11:30 a NER-közeli milliárdos, Jellinek Dániel, aki a hírek szerint a háttérben álló valódi tulajdonos. Ezt az információt eddig senki sem cáfolta.

Jellinek Dániel
IndotekGroup

Korábban a sorok között azt lehetett kiolvasni, hogy a város abban bízik, hogy Jellinek lép az ügyben, valamit kezd az épülettel, de a fejleményeket elnézve erre ma már egyáltalán nem vennénk mérget.

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, oda lyukadunk ki mindig, hogy az önkormányzatnak kell megvásárolnia az épületet.

Ehhez első körben a két oldalnak kell leülnie egymással, és megbeszélni, hogy ez jó és fontos ügy, hasonlóan mondjuk a Schaeffler-beruházáshoz 23,5 milliárd forintért robotizált óriásgyárat épít Szombathelyen a Schaeffler 2019. November 28. 14:26 .

Ami a piszkos anyagiakat illeti: az épület utoljára 470 millió forintért cserélt gazdát. Ez nagyon sok pénz, de ha arra gondolunk, hogy a város éppen 700 millió forinttal segítheti ki a Szova Zrt.-t Bajban van a SZOVA, 700 millió forinttal segítheti ki az önkormányzat 2023. April 01. 11:34 , akkor talán mégsem olyan sok.

Ez a megvásárlás lenne csak az az igazi szimbólum.

Lapunk egy évvel ezelőtt részletesen foglalkozott a Savaria Szálló történetével. Az írásokat itt A tündérmesék találkozása a valósággal – A szombathelyi Savaria Szálló története (1. rész) 2022. July 01. 19:01 és itt Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész) 2022. July 08. 18:36 lehet elolvasni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Jön az ébredést hozó csók a NERcegtől? – A Savaria Szálló története (2. rész)

17 éve alussza Csipkerózsika-álmát Szombathely egyik legszebb épülete. Alaposan utánanéztünk a tündérmese fordulatainak és szereplőinek.

A tündérmesék találkozása a valósággal – A szombathelyi Savaria Szálló története (1. rész)

Nincs még egy épület, amely annyira foglalkoztatná a városlakókat, mint az egykori Kovács Szálló, amelynek története egyben Szombathelynek, és talán az egész országnak a története.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság