Vona Gábor, a Jobbik elnöke interjút adott a szombati Magyar Nemzetben. Ebben azt mondta, hogy lemond posztjáról, ha a pártja nem nyer 2018-ban.
„38 éves leszek nyáron, politikai értelemben még nagyon fiatal vagyok. Azt gondolom, hogy az ország nem ér rá. Érzem azt a nyomást, hogy nagyon sokan bennünk látják az utolsó esélyt. Számomra, ha 2018-ban nem nyerjük meg a választást, az igenis kudarc lesz." – mondta Vona.
Igaz, némi kibúvót is ad maga számára, mert mint nyilatkozta, ez nem jelenti azt, hogy nem indul újra az elnökségért. A Jobbik frakciójából nemrég kizárt Novák előddel kapcsolatban pedig közölte: nem fél Novák bosszújától.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.