Brutális: először kalapáccsal, aztán szikével, végül nagykéssel akarta megölni feleségét a vasi férfi

Miközben a másik szobában aludtak a gyerekek. Az ügyet holnap tárgyalják a Szombathelyi Törvényszéken.

A Vas Megyei Főügyészség a vádlottat 1 rb. védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és három kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott a feleségét -a sértettet- 2007 körül ismerte meg, majd 2008 decemberében összeházasodtak. A vádlott 2013-tól rendszeresen italozni kezdett. A vádlott és a sértett között gyakoriak lettek a veszekedések, amelyeknek a kiskorú gyermekek is szem- és fültanúi voltak. A sértett 2015 novemberében megismerkedett egy férfival, akivel egyre szorosabbra fűzte a kapcsolatát, és ezt elmondta a vádlottnak is.

2016. május 8-án este a vádlott miután a gyermekek és a sértett is lefeküdt aludni, kiment az erkélyre az ott lévő kalapácsért, hogy azzal megölje a feleségét, majd többször fejbe ütötte az alvó sértettet. Az első ütés a sértett halántékát érte, ettől felébredt, és sikoltozni kezdett. A vádlott mondta a feleségének, hogy ne kiabáljon, mert felébrednek a gyerekek. Ezután a vádlott még 3-5 alkalommal fejbe ütötte kalapáccsal, közben a sértett a kezeit maga elé tartva védekezett. Az ütésektől a sértett megszédült, és a padlóra került. Miután a kalapács nyele eltörött, a vádlott egy papírvágó szikét vett magához, hogy elvágja a felesége torkát. A sértett a földön csúszva megpróbált egy gázsprayt magához venni. A vádlott lefogta a sértettet és többször megvágta az arcát, torkát, mellkasát.

A sértett védekezése miatt kiesett a kezéből a tapétavágó, ezért a vádlott a konyhából magához vett egy 9.5 cm pengehosszúságú kést és mellkason valamint hasba szúrta a feleségét.

A sértettnek a kitartó védekezése miatt sikerült kicsúsznia a vádlott szorításából, kimenekült a lakásból, majd becsengetett egy lakásba segítséget kérni, majd összeesett.

A vádlott sikertelenül öngyilkos akart lenni, majd elmenekült és a 2016. május 12-i elfogásáig Szombathelyen bujkált.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Ajánló