Karácsony Gergely bemutatta pártfüggetlen árnyékkormányát

Karácsony Gergely, a PM és az MSZP miniszterelnök-jelöltje vasárnap bemutatta miniszterjelöltjeit, vagyis árnyékkormányát.

Olyan pártfüggetlen személyeket választott árnyékkormányába, akik sokat tettek már az országért, akik eddig a közélet különböző színterein dolgoztak szakterületük ismert és elismert alakjai.

Egy mondatban összefoglalta: az embereket szolgává tevő uralkodók helyett az embereket szolgáló kormánya lehet Magyarországnak.

Emlegette a hódmezővásárhelyi példát, szerinte az emberek nemet mondtak a fidesz elmúlt nyolc évére.

Karácsony Gergely a miniszterjelöltek bemutatása során elmondta azt is, az mutatja az egyik legnagyobb kontrasztot a mostani, szerinte kamukormányzással, hogy csupa olyan minisztériumot bízna jelöltjeire, amelyek jelenleg nem létező önálló tárcák.

Karácsony Gergely leendő kormányában az egészségügyi minisztériumot Komáromi Zoltán vezetné, az oktatási minisztériumot Daróczi Gábor, a szociális minisztériumot Hegyesiné Orsós Éva, a foglalkoztatásügyi minisztériumot Andor László, a környezetügyi minisztériumot Ámon Ada, az önkormányzati ügyekért felelős minisztériumot pedig Wittinghof Tamás vezetné.

Ha kíváncsi rájuk bővebben, az alábbi videón megnézheti:

Karácsony Gergely

Bemutatom a civil szakértőkből álló árnyékkormányomat. Az MSZP-Párbeszéd szövetsége valódi kormányzóképes alternatíva. Közösen győzni fogunk! http://karacsonygergely.hu/csatlakozz

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2018