Szép kis negyedszázad volt. Pedig a kezdetek mást ígértek. Magyarországon a vasnak hitt függöny egyetlen rántással elszakadt, Csehországban a szép emlékű bársonyos forradalom, Romániában a diktátor halála, Lengyelországban pedig a Szolidaritás küzdelmeinek gyümölcse jellemezte ezt a korszakot. A demokrácia születése, mondják még ma is – inkább a hangzatos propaganda okán, semmint meggyőződésből. Hogy mi is történt valójában, arról még a rendszerváltás tényleges szereplői is hallgatnak. Születést vártunk, a demokráciáét, a szabadságét, és talán nem tévedek, ha azt mondom néhányunk nevében, hogy a közép-európai létérzés megvalósulását. Ehelyett azonban...
Ezek a sorok most nem Magyarországról szólnak, nem aktuálpolitikai céllal íródtak. Huszonöt esztendő. Ennyi ideje történt, hogy a várva-várt születés helyett valójában eltemettük Közép-Európát.
Nem azt, amelyik a második világháborút követő időszakban szovjet csatlósként vitézkedett, hanem azt, amelyik soha meg sem született.
Egy, a helyi értelmiség fejében – s szívében, lelkében leginkább – már régóta kigondolt és megfogant, fejlődő magzatot, egy már-már csodagyermekként várt ideát. Mert valljuk be, nem erre számítottunk a mámor napjaiban. Mást vártunk. Másoktól, egymástól, de önmagunktól is.
Amikor Václav Havel először beszélt az Egyesült Államok kongresszusa előtt, ha áttételesen is, de megemlítette ezt az ideát: azt mondta ugyanis, hogy a fejlett nyugati világnak is van mit tanulniuk tőlünk, ’újszülöttektől’ – erkölcsöt, összetartást emlegetett, és alternatívát a pénzközpontú, siker-orientált nyugati demokráciák számára akkoriban a börtönből szabadult köztársasági elnök. Hát ezt a magzatot temettük el. 25 esztendő elmúltával – immár nem hirtelen nekikeseredésből, hanem a történelmi távlat bizonyosságából – megállapítható, hogy Közép-Európa, mint remélt csodagyerek, 'újszülött', nincs többé.
Ha léteznek még célok az itt élők fejében - szívükben már aligha -, akkor az a legjobb esetben is a nyugati, amerikanizált világ utánzása, szellemi, erkölcsi és anyagi színvonalának „elérése” minden tekintetben, akár a szomszédon is átgázolva. Hogy ez valójában csakis anyagi téren járhat valódi fejlődéssel, arról mindenki mélységesen hallgat.
És, mondom, ez még a jobbik eset. Van, ahol már a demokrácia sem tartozik a követendő célok közé a térségben.
Huszonöt esztendő. Gyászidőnek túl sok, ahhoz, hogy megfeledkezzünk egy sokak által álmodott újszülöttről, túl kevés. Most itt a szabadság, beszélhetünk, utazhatunk, szidalmazhatunk és isteníthetünk bárkit, de erkölcsös, tisztességes világot megint csupán önmagunkban építhetünk fel, ha van még hozzá kedvünk és erőnk és hitünk. Mert példát, példaképet nemigen találunk ebben az új világban sem, amely köröttünk omladozik – sem a politikában, sem annak képviselői között, de még a „civil szférában” sem. Legkevésbé pedig a hőn áhított fogyasztói társadalmakban, amelyek fennen hirdetik igazságukat és nagyszerű, egyedül üdvözítő mivoltukat.
Huszonöt esztendő. Hová tűnhetett ennyi idő alatt a közép-európai álom? Tetten érhető-e elvesztésének, halálának pillanata a történelemben? Aligha. Akkor hát - létezett-e egyáltalán? Abban a formájában, amelyben oly sokan elképzeltük, semmiképpen. Sohasem volt realizálható, életképes álom, valami mindig hiányzott belőle. Az akarat, az összefogás. És ez a valami nem kérhető számon idegen hatalmaktól, csakis önmagunktól. Azért, ami most van, felelősek vagyunk mindannyian, mert mindezt, tetszik e vagy sem, mi magunk hoztuk létre. Ennyire tellett – és még csak nem is kell nagyon szégyenkeznünk, hiszen nem állunk sokkal rosszabbul e téren, mint Európa másik fele vagy Amerika. Mégis – valahogy náluk sokkalta jobban érezzük azt, hogy ez sem a létező világok legjobbika.
De hogy mitől lehetne jobb, arról nekünk, közép-európaiaknak is csak annyi elképzelésünk maradt, mint a „fejlett nyugatnak”. Sohasem voltam igazán optimista alkat, de ezt a „Közép-Európát” rémálmaimban sem tudtam volna elképzelni 25 évvel ezelőtt…
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
