Elstartolt a választási kampány, politikai hangulatban pezsegnek a szombathelyi utcák. Megkérdeztük az embereket, hogyan vélekednek az április választásról.
Április harmadikán országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon. Múlt szombaton hivatalosan is elkezdődött Start: ma kezdődik a kampány 2022. February 12. 08:03 a kampányidőszak, ezért kíváncsiak voltunk, hogy a szombathelyiek mit gondolnak erről.
Kimentünk a városba, hogy szóra bírjuk az embereket. Miközben az utcákat jártuk, több párt aktivistáit is láttuk, akik éppen aláírásokat gyűjtöttek. Voltak olyanok, akik elmondásuk szerint csak egy-egy toll vagy matrica miatt írták alá az ajánlóívet, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek többségének van véleménye a politikáról és nagyon is készül választani idén tavasszal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!